Növelik az árvízi biztonságot a Közép-Tisza völgyében

Az árvízi biztonság növelését szolgáló projektet valósít meg a Közép-Tisza völgyében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciuma az Európai Unió és a magyar állam 7,459 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával – közölte a konzorciumi tag Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétfőn közleményben az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a konzorcium tagja a Kötivizig mellett a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig), a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) és Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig). A Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Program (KEHOP) által támogatott projekt keretében a Közép-Tisza völgyben a Tisza árvizének biztonságos levezetéséhez szükséges fejlesztéseket hajtanak végre – írták. A fejlesztés magába foglalja a Tisza bal parti töltésének áthelyezését Martfűnél, a Tisza-tó védelmi rendszerének rekonstrukcióját, a Hortobágy-Berettyó és a Tisza bal parti árvédelmi töltése helyzeti állékonyságának javítását összesen mintegy 50 kilométeren, valamint a Hernád folyó műtárgyainak rekonstrukcióját – ismertették.

Az egyes projektelemek külön-külön is az árvízi biztonságot szolgálják, együtt azonban egy komplex rendszer részeként az árvizek biztonságos levezetését teszik lehetővé, elősegítve a károk megelőzését, illetve csökkentve a védekezés és a kárenyhítés magas költségeit – tájékoztattak. A 2023. november végén záruló beruházás kivitelezője a KÖTIVIÉP’B Kft.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.