Növelni kell az energiahatékonyságot

A magyar gazdaság versenyképességének egyik kulcsa az energiahatékonyság növelése – erről Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke beszélt egy konferencián az MTI-nek küldött közlemény szerint.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

Elmondta, hogy az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) keretében létrejövő hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei kereskedése újabb lendületet adhat a hazai energiahatékonysági piac fejlődésének. A MEKH végrehajtó hatóságként 2021. január 1-je óta működteti az EKR-t, melynek célja, hogy az érintett kötelezettek energiaértékesítésük arányában olyan gyakorlati intézkedéseket, beruházásokat végrehajtani, amelyek a végfelhasználóknál igazolt energiamegtakarítást eredményeznek.

Juhász Edit elmondta: az elmúlt években az EKR több mint 4600 energiamegtakarítást eredményező projekt megvalósítását segítette elő. Tavaly az érintettek 99,34 százalékos arányban hitelesített energiamegtakarítások elszámolásával teljesítették kötelezettségeiket, és az elszámolt energiamegtakarítás már meghaladta az 1500 terrajoule per év mennyiséget – fűzte hozzá. Deli Daniella, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára előadásában kitért arra, hogy az egyre szigorodó uniós energiahatékonysági elvárások szükségessé teszik az EKR és az alternatív energiahatékonysági szakpolitikák felülvizsgálatát és új intézkedések bevezetését.

Berzeviczi Attila, az MKIK VB elnöke rámutatott, hogy az EKR keretében létrejövő hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei kereskedelmének elindulása úttörő vállalkozás Magyarországon. A konferencián a közlemény szerint az EKR működésében érintett kötelezettek, nagyvállalatok összegezték a saját területükön szerzett gyakorlati ismereteiket.

Ajánlott tartalom

Nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon

Már az időjáráson is érezni, hogy nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon. A hűvösebbre forduló napokban különösen jó hír, hogy Magyarország megfelelően felkészült a télre - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook-oldalán közzétett videójában.