Növénnyel működő ébresztőóra

Ez az érdekes találmány gondoskodik arról, hogy időben felkeljünk, valamint arról is, hogy ne felejtsük el megöntözni kedvenc szobanövényünket sem.

A Circadia ébresztőóra a kronobiológia elvén működik. A kronobiológia mint tanulmány a rendszeres időközönként ismétlődő bioritmusokat figyeli meg, vagyis azzal foglalkozik, amit mi köznapi nyelven biológiai órának nevezünk. Minden élőlényben más-más időközönként ismétlődnek ezek a bioritmusok; a mi esetünkben 24 órás, vagyis cirkadián ritmusról beszélhetünk. Ennek a rafinált órának a tervezője pedig erre a ritmusra alapozta a szerkezet működését. Az alapötlet az, hogy az órába helyezett növénytől valamilyen mértékben függjön az ember is, mint ahogy a növény is igényli a törődést az életben maradáshoz, mindezt annak érdekében, hogy ne hanyagoljuk el. A Circadia a beállított időben ébreszt, és a jelzés egyúttal arra is emlékeztet, hogy öntözzük meg a benne lévő növényt, így az pontosan 24 óránként jut vízhez. Természetesen ügyelnünk kell arra, hogy milyen vízigényű növényfajtát ültetünk az órába. A Circadia ébresztőóra tehát egyfajta szimbiózist teremt ember és növény között: hogyha megfelelően gondoskodunk a szobánkat díszítő zöldről, cserébe az segít nekünk tartani saját bioritmusunkat, és így könnyebb lesz felkelni reggelente.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.