Nyílt levélben köszönik meg Orbán Viktornak a gyors és ésszerű közbeavatkozást a biomassza erőművek

Több napilapban egyszerre tett közzé nyílt levelet a Biomassza Erőművek Egyesülete, így köszönve meg Orbán Viktor Miniszterelnöknek, hogy újragondolják a zöld energiával kapcsolatos, utóbbi időszakban erős szakmai kritikát kapott javaslatokat.

Mint ismeretes, Lázár János, a FIDESZ frakcióvezetőjének 2011. január 21-i törvénymódosító javaslata 2011-re 25, 2012-re pedig 35 százalékkal csökkentette volna nemcsak a gázmotoros erőműveknél, de a zöld energia termelőknél is a kötelező áramátvételi tarifát. A javaslat azonnal kiváltotta nemcsak az összes piaci szereplő, hanem egyes szakpolitikusok nemtetszését is. Az érintett szervezetek, így a kogenerációs erőműveket tömörítő Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET), a Biomassza Erőművek Egyesülése (BEE), valamint a hazai zöld energiás beruházókat képviselő Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ) elsősorban azt kifogásolta, hogy a korábbi szakmai egyeztetésekkel és kompromisszumokkal ellentétes módosítás jelent meg a parlament honlapján.

A javaslat olyan mértékben csökkentette a zöld energia átvételi árát, hogy nemcsak ellehetetlenítette volna a jelenlegi zöld beruházásokat, de az elkövetkező években is megakadályozta volna a zöld gazdaság fejlődését, munkahelyek teremtését, tovább növelve ezzel hazánk energia függőségét, mindezt úgy, hogy az energia ára a lakosság felé nem csökkent volna. A párton belül a javaslat okán elszabaduló távhőáraktól tartó vidéki képviselők és polgármesterek emelték fel szavukat, míg Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a javaslat szakmaiatlansága miatt adott hangot nemtetszésének: szerinte a javaslat nincs összhangban a kormány által korábban elfogadott megújuló cselekvési tervvel, nincs összhangban az EU 2020 stratégiával, illetve a két héttel ezelőtt elfogadott nemzeti energiastratégia irányelveivel sem.

A mostani nyílt levél azután született, hogy a siófoki kihelyezett frakcióülésen a beszámolók szerint Orbán Viktor a kritikák és felvetések figyelembevételével elvetette a módosító indítványokat, illetve vizsgálatot és a vitás kérdések feloldását ígérte, melyet a szakmai szervezetek elégedetten üdvözöltek.
„Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy Miniszterelnök úr és a kormány közreműködik az ügy higgadt, alapos áttekintésében, és abban, hogy politikai csatározás helyett a szakmai érvek kerüljenek előtérbe” – fogalmaz a Biomassza Erőművek Egyesülése a közreadott nyílt levélben. Az erőművek szerint „Ahhoz, hogy a Széchenyi Terv zöld gazdaságfejlesztésre építő intézkedései több ezer munkahelyet és gazdasági növekedést teremtsenek, a környező országokénál jobb feltételeket kell teremteni. Az energetika a hosszú távú beruházások és fejlesztések iparága, ezért mindennél fontosabb a kiszámítható jogszabályi környezet és a hosszú távú megtérülés biztosítása.”

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.