Ökofolyosó készül a dombóvári Kis-Konda patak völgyében

Regionális ökofolyosóvá válhat Dombóváron a Kis-Konda patak völgye, ahol uniós támogatással állítják helyre a vizes élőhelyeket.

A tavasszal kezdődő program keretében hat hektáron, a patakot övező mintegy 80-200 méteres területen végeznek rekonstrukciót, a 61 millió forintos munka várhatóan 2012-ben fejeződik be. A helyreállítás során a várost átszelő patak vízszintjét úgy szabályozzák, hogy a környező terület vízellátottsága a jelenleginél jobb legyen, ami elősegíti a növényzet és állatvilág visszatérését, megerősödését. Elszállítják a helyi védettséget élvező területre illegálisan lerakott építési törmeléket és lakossági hulladékot, valamint jelentős fafajcserét hajtanak végre az erdőültetvényekben. Takács Péter dombóvári természetvédelmi őr elmondta az MTI-nek, hogy 3400 fát ültetnek el, őshonos fajokra, mézgás égerre, magyar kőrisre, kocsányos tölgyre cserélve a nemes nyár és fehér fűz alkotta faállományt. Helyreállítják azokat a részeket is, ahol invazív fajok, zöldjuhar, nemes nyár terjedtek el.
Az élőhely-rekonstrukciótól azt várják, hogy Kis-Konda patak 10-20 éven belül visszanyeri természetközeli állapotát, és a jelenleg is 150-200 rovar-, madár- és emlősfaj élőhelyét jelentő völgyben még nagyobb teret kapjon az állatvilág.

Ajánlott tartalom

GKI: jelentős feladat lesz a klímacélok elérése az EU-nak is

Az Európai Unió kötelező célként tűzte ki magának a klímasemlegesség 2050-re történő elérését, ehhez a következő évtizedekben jelentős mértékben kell csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok jelenlegi kibocsátási szintjét a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint.