Ökolábnyom után ökokéznyom

Nemcsak a természetben okozott károkat kellene számon tartani, hanem az elért eredményeket is. Egy világhírű kutató szerint ugyanis a környezetvédők hathatósabban felkelthetnék a figyelmet, ha nem csak riogatnának.

Daniel Goleman, az értelmi intelligencia fogalmát világhírűvé tevő pszichológus új szívügye az ökológiai kéznyom. Szerinte a zöldeknek nemcsak a természetben okozott károkról kellene beszélniük, hanem az eredményekről is: mennyi károsanyag-kibocsátást spóroltunk meg egy-egy cselekedetünkkel, fogyasztásunk, üzleti tevékenységünk megváltoztatásával, írja a piacesprofit.hu.

Goleman úgy érzi, a zöldek hathatósabban tudnák meggyőzni a széles néprétegeket, ha a riogatás mellett a vállon veregetést is bevennék eszköztárukba, vagyis az energiatakarékos készülékek, a szelektív hulladékgyűjtés és más módszerek előnyeit hangsúlyoznák nyomatékosabban.

„Amikor a fenyegetettség vagy az érzelmi feszültség rendszerét aktivizáljuk az agyban, az depressziót, félelmet és dühöt szül. A jutalmak rendszerének mozgásba hozása azért fontos, mert ez tart minket életben” – vallja a Zöld út a jövőbe – A tudatos vásárlás mindent megváltoztathat című könyv szerzője.

Légy magad a változás, amelyre vágysz!

Vannak emberek, akik hivatásukat úgy végzik, hogy azzal pozitív rendszerszintű változást idéznek elő. A társadalmi vállalkozások, amelyek, miközben üzletelnek, a társadalmi igazságosság szempontjait érvényesítik a gazdaságban, feltehetően egyre fontosabb szerephez jutnak majd a világban. Mögöttük sok esetben egy olyan erős vízióval bíró ember, „változáshozó” áll, aki a külvilág logikájával sokszor ellentétesen, erős hittel képvisel fontos és végül sikert hozó ügyeket.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.