Okos telefontöltés – észleli és kikapcsol, ha feltöltve a készülék

Manapság már nem megy ritkaságszámba az, hogyha valakinek több mobiltelefonja is van, és azon sem lepődünk meg, hogyha az okostelefon mellett egy iPad is lapul a táskában.

Ezen elektronikai tárgyak mindegyike külön-külön speciális töltőt igényel, melyeket könnyen összekeverhetünk, és melyek összegubancolódnak és ráadásul lefoglalják a konnektorokat. Ez az ügyes töltő azonban változtat ezen. A Belkin töltőállomással többé nincs szükségünk több különféle bemenetű töltőre, hiszen egy USB-ből mini USB-be, illetve egy USB-ből mikro USB-be alakító töltővel is rendelkezik. Kompakt dizájnjának köszönhetően helytakarékos is: egyrészt 2-3 konnektor helyett csupán egyet foglal, másrészt pedig különleges vezetékrendszerező tervezésének hála már attól sem kell tartanunk, hogy valaha vezetékeket kelljen kicsomóznunk.

belkin töltő

Az okos töltő ezen kívül még energiát is segít spórolni. Beépített időzítőjével négy és fél óra töltés után automatikusan kikapcsol anélkül, hogy nekünk akár az ujjunkat is kellene mozdítani. Ezért az sem baj, ha történetesen a telefont bedugva hagyjuk éjszakára. Használata is igen egyszerű: bekapcsolásához csupán egy gombot kell megnyomnunk, illetve könnyedén beállíthatjuk az is, hogy automatikusan be- illetve kikapcsoljon. A Belkin töltőállomással tehát nem csak helyet spórolhatunk, de az eszköz ráadásul abban is hasznunkra válhat, hogy csökkentsük otthonunk energiaszükségletét, és így környezettudatosabbá tegyük mindennapjainkat.

Ajánlott tartalom

Több mint 700 millió forintos beruházással új napelemparkkal bővül a Nestlé szerencsi gyára

Több mint 700 millió forintos beruházással bővül új, 1,5 gigawatt éves teljesítményű napelemparkkal a Nestlé szerencsi gyára a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.