Okosabb lett a Tesla önvezető rendszere

A legszerencsésebb Tesla-tulajdonosok már megkezdhették a legújabb, 2020.36-os verziószámú szoftver telepítését, amelyben ismét hasznos újításokat vezet be az amerikai villanyautó-gyártó.

Ezek közül ami talán a legfontosabb, az az, hogy a Speed Assist az új szoftverrel már nem csak GPS-adatok és egy adatbázis alapján tájékozódik a sebességkorlátozásokról, hanem újonnan az Autopilot kamerái is figyelik a táblákat. A rendszer által felismert korlátozások megjelennek az autó érintőkijelzőjén, illetve – ha ez be van állítva – a sofőr automatikusan értesül róla, ha átlépte a megengedett legmagasabb sebességet, írta a teslasok.hu.

Emellett a közúti jelzőlámpák figyeléséhez is hozott egy újítást a Tesla, mégpedig azt, hogy az új szoftverrel az autó egy csengés hangeffekttel jelez a sofőrnek akkor, amikor pirosról zöldre vált az előttünk lévő jelzőlámpa. Amennyiben nem mi állunk elsőként a lámpánál, akkor az autó nem a szabad jelzés megkapásakor jelez, hanem akkor, amikor az előtte álló jármű elindul. Természetesen ahogyan az ehhez hasonló funkcióknál általában, a Tesla ezúttal is hangsúlyozza, hogy nem szabad vakon bíznia a csengőszóban, hanem a sofőrnek ugyanúgy kötelessége meggyőződni a biztonságos továbbhaladásról, és arról, hogy valóban zöldre váltott a lámpa.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.