Az ökológiai temetkezés során a holttestet folyékony nitrogénbe mártják, s úgy porlasztják darabokra. A Terminátor című filmben az egyik robot esik így darabokra, Susanne Wiigh-Mäsak biológus ötlete szerint miért ne tehetnének az emberrel is így, főleg ha ez még védi a környezetet is.

Ökotemetkezés Terminátor-módra

Az ökológiai temetkezés során a holttestet folyékony nitrogénbe mártják, s úgy porlasztják darabokra. A Terminátor című filmben az egyik robot esik így darabokra, Susanne Wiigh-Mäsak biológus ötlete szerint miért ne tehetnének az emberrel is így, főleg ha ez még védi a környezetet is.

A bizarr temetési eljárás során a testet mínusz 18 fokra hűtenék le a halál beálltát követő egy héten belül írja a hir24.hu. A halottat ezután összetörnék szerves porrá, melyet egy vákuumkamrába helyeznének egy fertőtlenítő eljárás után. Mivel az emberi szervezet 70%-a víz, a kamrában ezt a nedvességet párologtatnák el.
A Promessa nevű cég által kínált módszerhez stílusosan kukoricakeményítőből készült koporsót ajánlanak, amely higiénikus, szagtalan, ha szárazon marad, nem bomlik el, azonban amint eltemetik, a benne lévő szerves porral együtt 6-12 hónapon belül komposztálódik, így tartva fenn az ökológiai körforgást.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.