Ökoturisztikai fejlesztés a Fertő-tájon

Kilenc önkormányzat a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság konzorciumi vezetésével komplex ökoturisztikai fejlesztést valósít meg a Fertő-tájon és az Alpokalján 385 millió forintos beruházással – közölte Fersch Attila, az igazgatóság helyettes vezetője az MTI-vel.

Ismertetése szerint a projekt végrehajtásához 316 millió forintot nyert a konzorcium a Nyugat-dunántúli Operatív Programból. Ehhez kapcsolódik a 15 százalékos önrész.
Ebből a forrásból kerékpárút szakaszok épülnek  Ágfalván, Harkán, Nagycenken, Répcevisen és Zsirán  összesen mintegy  hat kilométer hosszúságban. A bicikliutakat kitáblázzák, s valamennyi érintett községben  kerékpáros pihenőhelyet alakítanak ki. Fertőhomoknál új tanösvényt is létesítenek, Hegykőn pedig természetvédelmi látványosságként  vizes élőhely-rekonstrukcióval egybekötött szabadidőparkot alakítanak ki. A fejlesztésben a fentieken túl még Sarród és Hidegség község érintett.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park ökoturisztikai fejlesztésének részeként  természetvédelmi bemutató majorságot hoznak létre Sarród-Lászlómajorban. Ennek keretében rekonstruálják a régi romos Esterházy-majorsági központot, amely a felújítás után új szerepkört kap. Egyebek között ott mutatják  majd be a Fertő-táj és Hanság természetvédelmének és gazdálkodásának történetét ismertető  kiállítást. A bemutató majorság  a kerékpáros és lovaskocsis nemzeti parki ökoturisztikai programok egyik kiindulási pontja is lesz. A támogatási összegből a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságot érintő fejlesztési rész 112 milliót tesz ki.
A fejlesztést a tervek szerint jövőre fejezik be.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.