Ökoturisztikai Információs Centrum nyílt Apátistvánfalván

Ökoturisztikai Információs Centrumot adott át pénteken Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Vas megyei Apátistvánfalván, a létesítményt a volt határőrlaktanya átépítésével alakították ki.

Fazekas Sándor emlékeztetett: az új információs centrum az „Őrségtől a Vendvidékig” elnevezésű projekt keretében jött létre, és része annak az együttműködésnek, amely az Őrségi Nemzeti Park, a szlovéniai Goricko Natúrpark és az ausztriai Raab Natúrpark között zajlik.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága által működtetett apátistvánfalvai ökoturisztikai központ részint a turisták tájékoztatását szolgálja, segítve eligazodásukat a hármas határ térségében, de segít abban is, hogy a helyi turisztikai vállalkozások megerősödjenek, bemutathassák kézműves termékeiket – mondta.

Kiemelte: a három nemzeti park 2009-ben írta alá azt az együttműködési megállapodást, amely a három ország egyedülálló természeti és kulturális értékeinek védelmét és megőrzését tűzi ki célul a térségben.

A hármas határ szavai szerint egy olyan hely, amely sok szempontból jelképes, hiszen az itt élőket hosszú időn keresztül a „vasfüggöny” választotta el egymástól. Most pedig jelkép abból a szempontból, hogy az együttműködés lehetőségeit kínálja Szlovéniával és Ausztriával.

Elmondta: a határ ma már teljesen átjárhatóvá vált, aki ide jön az a csodás természeti környezetben aligha veszi észre, hogy átlépte a határvonalat, és egységesnek érzi azt a kulturális kínálatot is, amelyet a műemlékek és egyéb látnivalók jelentenek.

V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében az Őrségi Nemzeti Park kiemelkedő térségi szerepéről szólva elmondta: jelenleg 13 különböző programban mintegy 2,7 milliárd forint értékű fejlesztést koordinál és bonyolít le 40 partnerrel, többnyire helyi önkormányzatokkal együttműködve.

Ajánlott tartalom

150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás az E.ON hálózatán

Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén. A vállalat a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemelteti – ezeken a térségeken is jelentős károkat okozott a rendkívül erős hidegfront, amely helyenként 90–100 km/h-s széllökésekkel és nagy mennyiségű csapadékkal érkezett az országba.