Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Az ötnapos rendezvényen hét ország diákjai vettek részt, akik elméleti és gyakorlati tudást szereztek a folyók megtisztításához szükséges legmodernebb módszerekről és technológiákról.
A folyami hulladékszennyezés olyan probléma, ami jelenleg a Duna-medence vízerőműveinek több mint 90%-át érinti hátrányosan. Kulcsfontosságú, hogy ezzel a problémával a vízügyi létesítmények milyen technológiával és milyen hatékonysággal küzdenek meg. Örülünk annak, hogy Kisköre egyre több nemzetközi figyelmet kap – alig egy hónapja német egyetemista csoportnak mutattuk meg a folyami hulladékkezelési gyakorlatunkat, most pedig egy össz-dunai folyómentő képzésnek adhattunk színteret. – mondta Fejes Lőrinc kiskörei szakaszmérnök.
A workshop az Interreg Duna Régió program, Aquatic Plastic projekjének keretében, az Európai Unió és a Magyar
Állam támogatásával valósult meg. A rendezvény megnyitója és záróeseménye a KÖTIVIZIG kiskörei szakaszmérnökségének panorámatermében zajlott, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt a Tiszára, a Tisza-tóra, valamint a Kiskörei vízlépcső előtti, gyakran kialakuló folyami hulladéktorlaszra.
Az ilyen képzések teszik lehetővé, hogy a Tisza-medencében kialakult jó gyakorlatok, úgy mint az érdekelt felek bevonása és a velük való folyamatos egyeztetés vagy a Folyómentő Iskolahálózat, más országokban is alkalmazásra kerüljenek. – hangsúlyozta Bitter Zsuzsanna, a PET Kupa Egyesület elnöke.
A workshop gyakorlati elemei a FLEX-Sárazsadány nevű, bodrogi kompból kialakított úszó közösségi térben és kiállítótérben zajlottak. A résztvevők terepgyakorlatok keretében hajós folyótisztításon vettek részt, megismerkedtek a KÖTIVIZIG által alkalmazott professzionális folyótisztító eszközökkel, és elsajátították a PET Kupa által kidolgozott közösségi hulladékgyűjtési-, valamint folyami hulladékszelektálási módszertant is.
A képzés során az Aquatic Plastic co-creation módszertana segített a gyors ismeret átadásban. A PET Kupa jó gyakorlatait élesben sajátították el a diákok. Saját szemükkel láthatták a KÖTIVIZIG vízminőség védelmi kárelhárítási munkáját, a saját maguk által gyűjtött folyami hulladék pedig a kezük alatt alakult át tartós és hasznos használati tárgyakká – sőt, még egy PET hajót is építettek a saját kezükkel.
A workshop, összhangban az Aquatic Plastic projekt célkitűzéseivel, egész sor megoldást vonultatott fel a folyami hulladék költséghatékony és fenntartható kezelésére. A bemutatott módszerek közé tartoznak a PET Kupa HYDR és KRKN river litter skimmer (folyófelület lefölöző) megoldásai, amelyek a folyó sodrásának irányát használják ki a lebegő hulladék eltérítéséhez.
A rendezvényen több, a folyami műanyagszennyezés és tisztítás terén jártas szakember tartott előadást, naprakész szakmai tudást és a nemzetközi jó gyakorlatok megismerését biztosítva a résztvevők számára.
A petkalózok – KÖTIVIZIG partnerségével végzett – munkájának eredménye a Tisza-tavi PET Kupa, amit idén rendeznek meg 6. alkalommal, és ez az éveken át tartó közös erőfeszítés adja az alapját ennek a nemzetközi workshopnak is, ahol a jövő nemzetközi folyótisztítási szakembereinek képzése kezdődik el – mondta Lovas Attila igazgató (KÖTIVIZIG).
A PET Kupa öt éve foglalkozik folyótisztítási akciók koordinátorainak képzésével. Ez a munka eddig csak országhatárokon belül zajlott, de mint tudjuk, a folyók, és a szennyezés, nem ismernek határokat. Ez a workshop újabb lépést jelent a Duna térség környezetvédelmi együttműködésének erősítésében, és fontos szerepet játszik a fiatal generációk környezettudatosságának növelésében. – mondta Hankó Gergely, a KSZGYSZ ügyvezetője, a
workshop társszervezője.
A nemzetközi workshop októberben folytatódik, amikor az egyetemi diákok után a nemzetközi környezetvédelmi és folyószennyezési szakemberek látogatnak el Kiskörére. Az Aquatic Plastic projekt keretében folytatódik a tiszai kerekasztalok sorozata is, ami szintén októberben a hazai szakemberek számára lesz fontos találkozó, hogy a Tisza-medence folyóinak hulladékmentesítése minél gyorsabban megtörténhessen.