Olaj került a Gyöngyös-patakba

Eddig ismeretlen körülmények között olaj került a Gyöngyös-patakba Kőszegnél, harmadfokú kárelhárítási készültséget rendeltek el – közölte a Vas megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.

A jelzést csütörtök este kapták, a tűzoltókon kívül a helyszínre vonultak a megyei katasztrófavédelem iparbiztonsági szakemberei, a polgári védelem és a vízügyi igazgatóság munkatársai is. Homokzsákokból gátat építettek, hogy az olaj útját elzárják, és a vízügy szakemberei olajfelfogó hurkát helyeztek el. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az érintett szakaszon harmadfokú kárelhárítási készültséget rendelt el, és hatósági vizsgálatot indított. Úgy tudni, hogy a szennyezés egy gázolajkútból a csatornahálózaton keresztül kerülhetett a patakba, amikor a kút tulajdonosa karbantartást végzett.

Ajánlott tartalom

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

A Balaton-parti településen tartott esemény nemcsak szimbolikus jelentőséggel bír, hanem konkrét lépést is jelent egy zöldebb, élhetőbb környezet kialakítása felé.