Olasz luxus ház környezettudatosan

Minden építészeti megoldásában a környezettudatosság jellemzi azt az itáliai elegáns családi házat, amely Turin közelében, egy domboldalon tetején épült, csodálatos kilátást nyújtva az észak-nyugati vidékre.

Sok-sok feltételnek egyszerre megfelel a F:L Arcitetti iroda által tervezett kétszintes épület. Miközben egyszerű és harmonikus hatást kelt, nem hiányzik belőle a modernitás, a luxus kivitelezés és megfelel az ésszerűség és az energia-hatékonyság kritériumainak is. Mi tette mindezt lehetővé? Természetesen a tervezők alapos és átgondolt munkája, akik ügyeltek a környezeti adottságokat figyelembe vevő tájolásra, a fenntartható anyaghasználatra, az ideális árnyékolás megvalósítására és nem utolsó sorban arra, hogy bőséges napfényt kapjon az épület. Ezek mind mind eredményezték ennek az egyedi és elegáns otthonnak a létrejöttét.

Ami a ház belső elrendezését illeti, az emeleti szinten három szobát vehetnek igénybe a lakók, mindegyik szoba rendelkezik saját fürdőszobával. Ezen túlmenően itt kapott helyet a nyitott konyha, étkező és nappali szoba és emellett több tárolóhelyiség ezen a szinten található. Az alagsorban van a játszó- és dolgozószoba, a könyvtár, a szauna és a garázs. Tekintettel arra, hogy az épületet egy jól kiválasztott domboldalba építették, így egyszerre kihasználható a gyönyörű kilátás és földből jövő egyenletes hőmérséklet. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a helyszín igencsak ki van téve a változékony időjárásnak, tehát a komfortosság megteremtése elemi szükséglet az épületben. Ahogyan azt is érdemes kiemelni, hogy az építkezés során megújuló energiaforrásokat és helyi alapanyagokat használtak fel,  ezzel is erősítve  a ház környezettudatos építési módját.

forrás: alternativenergia.hu

-

-

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.