Olcsóbb lehet az elektromos autó

A múlt hét szerdáján avatták fel Dunaújvárosban az első e-töltőállomást, ahol a főiskola zöld napot is szervezett kormányzati résztvevőkkel és a szektor szereplőinek megjelenésével. Idén 7 milliárd forint áll rendelkezésre az e-infrastruktúra fejlesztésére, ami kiemelt kormányzati cél. Az elektromos járművek technológiai fejlődésében és elterjedésében 2017 lehet a fordulópont.

Bár az elektromos autókból egyelőre kevés közlekedik az utakon, az emberek vélemény megosztott használatukkal kapcsolatban. Egyre többször használják olyan helyeken, ahol a hagyományos autóval nem lehet közlekedni, például a forgalomtól elzárt belvárosokban vagy a temetők területén.

Dávid Alíz, a Jedlik Ányos Klaszter ügyvezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta, hogy tisztán elektromos meghajtású autók még csak második vagy városi autóként funkcionálnak hazánkban. Hozzátette kevesen vállalkoznak akár hosszabb útra ezekkel a gépjárművekkel. Ahhoz, hogy az emberek nagyobb biztonsággal váltsanak, infrastruktúrát kell kiépíteni háttérként.

Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnökségi tagja hozzátette, hogy az infrastruktúra csupán az alap, több szereplő – energetika, informatika, közlekedés – együttműködésére van szükség a stabil háttér kiépítéséhez. Megjegyezte, Magyarország szerencsés helyzetben van, mivel a politika részéről van alapvetően támogatási készség.

Az iparág jelenlegi helyzetében mindenképp szükség van az ösztönzőkre, az állami beavatkozásra – vette át a szót Dávid Alíz. A kormányzat elsődleges, indirekt ösztönzőkben gondolkodik – tette hozzá. Ungár János szerint jelenleg kialakítás alatt áll a rendszer. Áttörésre akkor lehet majd számítani az elektromos autók területén, ha az akkumulátorok árában és teljesítményében is változások lesznek – fűzte hozzá.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.