Olcsón nyer ki ivóvizet a levegőből Afrika egyik legígéretesebb feltalálója

Beth Koigi már elnyerte a nagy francia energiacég, az EDF fiatal afrikai újítóknak kiírt nagydíját.

Az év elején a brit Royal Academy of Engineering Africa Prize for Engineering Innovation díjára leginkább esélyes jelöltek szűk csoportjában van. Ezért a rangos elismerésért a Szaharától délre fekvő afrikai országok fiatal újítói vetélkednek. Az esélyesek között lévő 27 éves kenyai mérnök lány találmányának alapja valójában régóta ismert. Az a lényeg, hogy a levegő páratartalmát ivóvízzé alakítja át. A nedves pincékben és fürdőszobákban már régóta működnek páraelszívó berendezések. Beth Koigi tehát abból indul ki, hogy a levegőben, szerte a világon, hatszor több víz van, mint az összes édesvizű folyóban. Vagyis itt van egy lehetőség azoknak a szegény országoknak, ahol állandó probléma az egészséges ivóvíz hiánya.

Beth Koigi a kenyai elit tagjaként egyetemre járt, de a kollégiumban poshadt és szennyezett volt a víz. Ezen emlékek alapján alkotta meg első lepárlóberendezését, amely az 58 százalékos páratartalmú levegőből naponta 10 liter ivóvizet nyer ki, és a rendszerben van egy tisztító szűrő is. Jelenleg a Majik Water nevű cég gyártja a lepárlóberendezést. Ami az egészben igazán érdekes és innovatív, az a gazdaságosság lehet.

A tervek és az első kísérletek szerint ugyanis egy mindössze 400 wattos napelemmel, továbbá némi technológiai tökéletesítéssel már napi 100 literre növelhető a tiszta ivóvíz mennyisége, és közben a literenkénti előállítási ár kevesebb mint egy dollárcent. Ebben rejlik a levegőből vizet rendszer újdonsága: egy régóta ismert technológiát tesz rendkívül gazdaságossá, egy olyan trópusi környezetben, ahol a tiszta víz léte vagy nem léte gyakran élet és halál kérdése, írta a hvg.hu

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.