Olimpiáról, közműprivatizációról, közösségi erőművekről döntenek a bécsiek

Nyolcadik alkalommal nyilváníthatnak véleményt a város jövőjét érintő kérdésekben 2013. március 7. és 9. között a bécsiek. Ezúttal olimpiáról, közműprivatizációról, közösségi erőművekről és parkolásról dönthetnek.

„Bécs tudni szeretné” mottóval tartanak népszavazást 2013. március 7. és 9. között az osztrák fővárosban, amelynek eredménye nem lenne ugyan kötelező a városvezetésre nézve, azonban Michael Häupl főpolgármester mégis a nép által adott megbízásként fogja fel a megkérdezés eredményét. „Fontos számunkra, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyeket a lakosság egy viszonylag széles rétege támogat” – mondja. A 6,9 millió euróba kerülő népszavazáson négy kérdésről dönthetnek az osztrák főváros lakói. Az első a parkolás rendjének egységesítésére és központosítására vonatkozik. A bécsieknek arról kell véleményt nyilvánítaniuk, hogy a parkolás szabályozása továbbra is a kerületeknél maradjon-e, vagy átkerüljön inkább a városhoz. Az egész népszavazásnak egyébként ez a kérdés volt a kirobbantója: az Osztrák Néppárt, a Szabadságpárt és az Osztrák Autóklub, az ÖAMTC ugyanis több mint százezer aláírást gyűjtött, hogy egy szélesebb fórum elé vigyék a sokat vitatott kérdést.

A második kérdés arra vonatkozik, hogy megpályázza-e Bécs a 2028-as Olimpiai Játékok rendezését? Az osztrák fővárosnak mintegy 7-12 milliárd eurójába kerülne az infrastruktúra biztosítása, mert többek között egy hatvanezer fős stadiont is építenie kellene, ami ma feltétele a nyári játékok megrendezésének. Egy felmérés szerint a bécsiek 44 százaléka lelkes támogatója a gondolatnak, míg 36 százalékuk szerint nincs semmi értelme. A megkérdezettek 13 százaléka ugyanakkor meg van győződve arról, hogy Bécs rendezné minden idők legjobb olimpiáját.

A harmadik, a közműcégek privatizációjára vonatkozó kérdésben tulajdonképpen már 2010-ben elkötelezte magát a vörös-zöld városvezetés, amikor aláírták az öt évre szóló együttműködési egyezményt. Ez tartalmazza többek között, hogy nem privatizálják sem a víz- és csatornázási műveket, sem a szemétszállítást. A megállapodástól függetlenül, most a lakosság véleményét is kikérik. A várost irányító pártok között szintén teljes az egyetértés abban, hogy a jövőben is legyenek-e olyan erőműprojektek, amelyek a megújuló energiára építenek és a lakosság is részt vehet bennük. Bécsben 2012 májusában adták át az első közösségi naperőművet, amelynek 26 óra alatt az összes szolár panelét elkapkodták. Azóta további három ilyen erőmű létesült, amelyek jelenleg mintegy 800 háztartást látnak el energiával. Arról, hogy legyen-e folytatás, a bécsiek dönthetnek. A népszavazáson 1,15 millióan vehetnek részt, szavazni postai úton és szavazóhelyiségekben is lehet. A végleges eredményt 2013. március 18. után teszik közzé.

Ajánlott tartalom

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel a HUN-REN ATK kutatói

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel egy nemzetközi együttműködés keretében a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói, akik azt vizsgálták, hogy a 'Columbia' dohány fajhibrid hogyan képes hatásosan ellenállni a vírusfertőzéseknek - tájékoztatta az MTI-t a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn.