Óriási a szmog Hongkongban

Annyira szennyezett Hongkongban a levegő, hogy távolabbról nem is látszik a város. Ez óriási veszteség a turistáknak, akik emiatt nem tudnak pózolni a felhőkarcolókkal. A hatóságok most azt találták ki, hogy kifeszítenek egy nagy molinót, amin kék éggel, napsütésben látszik a város.

A Daily Mail szerint a héten a központi és nyugati kerületben a légszennyezettség elérte a „nagyon magas” értéket, és az utak mentén kihelyezett mérőállomások is rendkívüli ózon- és nitrogéndioxid-koncentrációt mutatnak. A szmog Kínában országszerte nagy probléma, és a tudósok szerint a ’90-es évek miatt akár félmilliárd olyan ember is lehet az országban, aki öt és fél évvel él majd kevesebbet. A bajt többek között az okozza, hogy a hidegebb, északi országrészben évtizedeken keresztül ingyen osztottak szenet.

Korábban egy 2013-as homokvihar miatt Pekingben ért el rekordszintet a légszennyezettség, akkor az ajánlott értéknél 30-45-ször több szennyezőanyag volt a levegőben. Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához Nagy-Britanniától, de egy csomó területen független maradt. Így Hongkongban továbbra is viszonylag sikerrel érvényesülnek az egyéni szabadságjogok, angol típusú a jogrendszer, a gazdasági rendszer pedig kapitalista. Ez egy főre jutó GDP 51 946 dollár, ezzel hongkongi GDP a hatodik legmagasabb a világon, megelőzve az Egyesült Államokat is. A magyar egy főre jutó GDP 13 ezer dollár körül van, írj az index.hu.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.