Oroszországban meteor csapódott be

Magyar idő szerint péntek hajnali 5 óra körül meteor csapódott a Föld légkörébe az Urál-hegység dél részén található Cseljabinszk felett.

A jelenség szemtanúk szerint nagy fénnyel és hangos robbanással járt, a legnagyobb meteor fényes pászmát húzott az égen, erről többen felvételt is készítettek, írja az index.hu. Az orosz katasztrófavédelem szerint egy meteor érte el a Föld légkörét, amely félig elégett még a levegőben, majd megsemmisült. Az első beszámolók még meteorzáporról szóltak.A meteor elrepült a város felett és a nagyjából egy kilométerre lévő tóba zuhant – mondta Mikhail Jurabinszk Cseljabinszk polgármestere. A meteor darabjait nemcsak Cserjabinszkban észlelték, Tyumen, Kurgán, Szverdlovszk régiókban és Kazahsztánban is több nem azonosított tárgy csapódott be. Kazahsztán északi részén például két meteordarabot keres a helyi katasztrófavédelem. „Egészen biztosan nem repülő volt” – mondta egy helyi illetékes a hírügynökségnek. „Még gyűjtjük az információkat, és nincs egyelőre tudomásunk áldozatokról.” A RIA-Novoszty hírügynökség szerint senki nem halt meg a meteorzáporban, de több épületben károk keletkeztek, sok ablak betört, és a szilánkok megsebesítettek több embert. A MarketWatch és több más hírforrás 250 sérültről ír, a Wall Street Journal több mint négyszázról., legalább hárman súlyos sebesültek.

Cseljabinszk központjában érezni lehetett, hogy megremegnek az épületek, és több autóriasztó is megszólalt. Egy cinküzem teteje 600 négyzetméteres területen beomlott, a mobiltelefonok átmenetileg nem működtek. A város honlapján arra kérték a helyieket, hogy mindenki vigye haza a gyerekeit az oktatási intézményekből, és egyelőre ne menjenek az utcára, amíg a háttérsugárzási vizsgálatok be nem fejeződnek. A meteorzápor megijesztette a helyi lakosságot, több településen növelték a rendőrjárőrök számát. Teljes volt a pánik, az emberek nem tudták, mi történik, körbejárták a környező házakat, hogy megtudják, minden rendben volt-e. Egy hatalmas villanást láttunk, amit mennydörgésszerű robaj követett. Egy másik lakos arról számolt be, hogy egy idős asszony kiabálni kezdett, hogy itt a világ vége.

A jelenség után nem sokkal a Vészhelyzetek Minisztériuma hivatalosan is közölte, hogy nem repülő, hanem meteor okozta a jelenséget, és nem okozott fennakadást sem a légiközlekedésben, sem a fontosabb erőművek működésében. Az orosz atomenergiaügynökség, a Rosatom jelentése szerint minden normálisan üzemel, az energiaellátás folyamatos, nincsenek fennakadások. A korai hírek szerint 10 kilométeres magasságban volt egy nagy robbanás, de több szemtanú szerint történt becsapódás is, vagyis meteoritdarabok érték el a földet. Jekatyerinburgban, 200 kilométerre Cseljabinszktől egy szemtanú úgy látta, a meteor nyoma a földig ért. Később hivatalos források közölték, hogy a meteorit egy darabja Szatkinszk körzetben hullott le, 80 kilométerre Cseljabinszktól. Többen összefüggésbe hozzták a jelenséget a 2012 DA14 jelű, körülbelül 50 méteres kisbolygóval, ami magyar idő szerint péntek este fogja 27 ezer kilométerre megközelíteni a Földet – azaz közelebb lesz, mint több műholdunk. Ezt az összefüggést szakmai források nem erősítették meg, a Tűzgömb szakblog szerint a jelenlegi pályaszámítások alapján a meteornak nincs köze a kisbolygóhoz.

meteor becsapódás

a károk

a betört ablakok

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.