Országos túrán népszerűsíti a megújuló energiákat a Greenpeace

A fővárost és vidéki nagyvárosokat érintő országos túrába kezdett pénteken a Greenpeace azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a megújuló energiaforrások fontosságára.

A Greenpeace a rendezvénysorozattal be akarja mutatni, hogy a “megújulók Magyarországon is működnek, versenyképesek, számunkra is olcsó energiaforrásokat, új munkahelyeket, energiafüggetlenséget és tisztább, egészségesebb környezetet jelentenek” – közölte a zöldszervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A zöldek az energiatúra során aláírásokat is gyűjtenek majd annak érdekében, hogy szülessen önálló megújulóenergia-törvény  Magyarországon, és a kormány dolgozzon ki ambiciózus, a kötelező 13 százalékos célon túlmutató megújuló energiaforrásokra vonatkozó nemzeti cselekvési tervet. (Az Európai Unió 2020-as stratégiája értelmében Magyarországnak tíz éven belül 13 százalékra kell növelnie a megújulók részarányát az energiatermelésen belül.)

Az önálló törvénynek a civil szervezet szerint egyszerűsítenie kellene az engedélyeztetési eljárást, kezelnie a hálózati csatlakozás problémáit, illetve a rendelkezésre álló pénzügyi források megfelelő átcsoportosításával és újabb források teremtésével előnyben kellene részesítenie a megújuló energiaforrások kiaknázását.
A túra első, péntek-szombati állomása a budapesti Gödör Klubban megrendezett Európa Riadó fesztivál. Győrött június 3-án, Tatabányán 4-én, Kecskeméten 5-én, Pécsett 10-én, Szegeden 11- én, Debrecenben pedig 12-én jár majd a roadshow. Az érdeklődők forgatható szélkerékkel, napelemmel működő triciklivel, napenergiával főzni, sütni tudó “napszakáccsal”, mobiltöltővel, napkollektorral ismerkedhetnek meg. A Greenpeace új, Van hozzá energiánk! című füzetének is a turnén lesz a bemutatója.

A környezetvédelmi szervezet emlékeztetett arra, hogy a világban fokozatosan növekszik a megújuló energiaforrások szerepe: míg 2002-ben még csak 22 milliárd dollárt fektettek a szektorba, addig 2008-ban már 155 milliárd dollárt, jócskán meghaladva a fosszilis beruházásokat.
A Magyar Tudományos Akadémia becslése alapján a megújuló energiaforrások elméleti kapacitása Magyarországon több mint duplája a teljes energiaszükségletnek – idézte fel a Greenpeace. A szervezet szerint a legnagyobb lehetőségek a geotermikus és a napenergia hasznosításában rejlenek, de a szél energiája sem kellően kiaknázott még.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.