Oslónak nincs elég szemete

Néhány északi országban, mint például Norvégiában az energia felét szemétégetésből nyerik. A szemétégetők annyira hatékonyan működnek, hogy a város kénytelen szemetetet importálni például Svédországból, Olaszországból és az Egyesült Királyságból.

A skandináv országokban szigorúan veszik a szelektív hulladékgyűjtést, a különböző hulladékot különböző színű zsákokba gyűjti. A hulladékégetők optikai érzékelőkkel állapítják meg a zsákok színéből, hogy milyen jellegű a hulladék és ez alapján osztja szét. A szemét nagy részét elégetik. A hatékonyságra jellemző, hogy míg például az Egyesült Államokban a szemét 34 százaléka kerül szeméttelepekre, Svédországban alig négy százalék. Nem ez az első alkalom, hogy egy ország szemétimportra szorul, tavaly Svédország került ebbe a helyzetre, 800 ezer tonna szemetet importáltak más országoktól, írja az index.hu.

Ajánlott tartalom

Több mint 11 millió új fa Magyarországon, folytatódik az erdőtelepítési program

Célzott programok az erdők klímavédelmi hatásának fenntartásáért és növeléséért.