Összefogás a jegesmedvékért

A Shell olajtársaság tervei szerint következő fúrását az Északi-sarkon kezdi meg. Környezetszennyező tevékenységük a terület és az ott élő állatok pusztításához vezethet.

A Greenpeace ezért kampányt indított, egymillió aláírást szeretnének összegyűjteni. Egy globális összefogás szervezésére törekednek, amelynek célja, hogy az Északi-sark környékét védett területté nyilvánítsák. Ezen kívül a tengeri olajfúrás és az ipari halászat betiltását kezdeményezik a térségben. A területen végzett pusztítás és a kampány szimbóluma a jegesmedve. Az OzoneNetwork szerdai Egyenlítő c. műsorának vendége Németh Attila biológus szerint a természetvédelemben jó stratégiának számít, mivel ha egy faj kiemelésével egy egész ökoszisztémát meg lehet menteni. A jegesmedvékre az élőhelyükön előforduló változások már így is hatással vannak. Egyes kutatások szerint a következő 100 évben ez a faj teljesen el fog tűnni. Az utóbbi években annyira lecsökkent az állat populációja, hogy a hozzá közeli rokonságban álló észak-amerikai barnamedvével kezdett párosodni.

Az ügy mellé állt többek között Paul McCartney, Jude Law és Penelopé Cruz. Az összefogás magyarországi nagykövete Bódi Sylvi, aki a kampány népszerűsítésével a sarkvidék élővilágának segítésén fáradozik. Sylvi, ahogy a Greenpeace aktivistái is, abban bízik, hogy egy világméretű összefogás, hatást gyakorolhat a Shell vezetőire. Erre már korábban is volt példa, egy északi-tengeri fúrótorony tervezett robbantásos megsemmisítése kapcsán a tömeges tiltakozás elérte célját. Az akkori kampány hatására rengetegen pártoltak el a Shelltől, akkor a profitkiesés miatt a cég jobbnak látta, ha eleget tesz a követeléseknek. Ezúttal azonban súlyosabb a helyzet: bár vizsgálatok megállapították, hogy az Északi-sarkvidék környékén található kőolajmennyiség csupán három évig tart ki, a Shell már megfenyegette a Greenpeace amerikai irodáját.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.