Összefognak a műanyaghulladék-hasznosító cégek

Közös klasztert hozott létre Coreplast Műanyag Újrafeldolgozó Klaszter néven 12 magyarországi, műanyaghulladékok kezelésével foglalkozó vállalkozás; az együttműködés fő célja olyan új technológiai eljárásokat kidolgozása, amelyek segítenek abban, hogy a Magyarországon képződő műanyaghulladékok minél nagyobb hányadát sikerüljön itthon hasznosítani – közölte a klaszter az MTI-vel.

A klaszter másfél éves programot indít azzal a céllal, hogy új előkezelési, alapanyag és termékgyártási technológiákat fejlesszenek ki. Az előzetes tervek szerint 50,64 millió forintból valósul meg a projekt, ebből 39,97 millió forintot az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) egyik pályázatán nyert el a klaszter – olvasható a közleményben. A magyarországi műanyaghulladék-hasznosító vállalkozások hazai és külföldi piacszerzését egyaránt hátráltatja, hogy jelenleg nem rendelkeznek védett termékekkel, technológiával, tudással, szabadalmakkal – idézi a közlemény Sőrés Andrást, a klaszter menedzserét. Szerinte ezen segít a Coreplast klaszter által kitűzött célok megvalósítása, amelyek eredményeiből az egész magyarországi hulladékgazdálkodás profitálni fog. A program egyik kiemelt feladata, hogy minden műanyag hulladéknál a legmagasabb szintű újrafeldolgozási technológiát alakítsák ki. A klasztermenedzsment a pályázat előkészítése során szerződést kötött a Magyar Fejlesztési Intézettel is, a termékfejlesztés K+F+I feladatait pedig a Miskolci Egyetem műanyagipari kutatói fogják végezni – olvasható a közleményben.

Ajánlott tartalom

Zöld színnel a fenntarthatóságért és a tudatosabb döntésekért

Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság mellett, és egyben szeretné felhívni a figyelmet a környezettudatosabb életmód fontosságára, és a választás lehetőségére.