Ősszel ismét Hatékony Ház Napok!

Tavaly a „Hatékony Ház Napok: Nyisson Ön is!” kampány keretében a megnyitott 34 aktív, passzív és alacsony energiaigényű házban/épületben majd 500 látogatás történt a GreenDependent Intézet és szakmai partnere, a MAPASZ szervezésében az ország egész területén. Idén ősszel ismét lehetőség nyílik a személyes tapasztalatcserére, információ megosztásra, és adott esetben a szakemberekkel történő beszélgetésre is.

A Hatékony Ház Napok minél érdekesebb megvalósításához keresünk:

Kiállítókat – Elsősorban olyan ház/épület tulajdonosokat szeretnénk megszólítani, akik tavaly még nem tudtak a programról, nem merték megnyitni saját otthonukat/irodájukat, vagy nem értek rá november elején, hogy idén bátran jelenkezzenek kiállítónak! Amennyiben kétségeik lennének, lehetőség van arra is, hogy más tulajdonosoktól közvetlenül véleményt kérjenek tavalyi tapasztalataikról. Három tavalyi kiállítóval – akik idén is bemutatják épületeiket – egy kisfilmet is készítettünk.

A 2013-ban bemutatott épületeket is tartalmazó szakmai kiadvány ezen a linken letölthető. Idén – 2014-ben – új példánnyal jelentkezünk október végén, melyet 2000 példányban nyomtatunk és terjesztünk a látogatók, érdeklődők, szakemberek és döntéshozók között. Szerepeljen a kiadványban, mint követendő jó példa!

-

A tavaly megnyitott épületek a program honlapján is megtekinthetők.

Látogatókat, szakembereket – Kövessék nyomon a program honlapján a megtekinthető épületeket, hamarosan regisztrálni is lehet a látogatásokra. A lágotagásokon az építkezést vagy felújítást tervezők, érdeklődők sok hasznos információt kapnak energiahatékony épületek tervezésével, építésével és működtetésével kapcsolatban A látogatásokért az építészek MÉK képzési kreditpontot igényelhetnek (2013/294).

Szponzorokat – A program keretében lehetőség van támogatások felajánlására különböző formában és mértékben. A szponzorok szintén megjelenhetnek az idei kiadványban és a honlapon is.

Nyissa meg házát Ön is, és regisztráljon a http://www.hatekonyhaz.hu oldalon, vagy ajánljon házakat, épületeket az info@hatekonyhaz.hu címre írva.

További információ: GreenDependent Intézet, 20/334-2888, info@hatekonyhaz.hu

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.