A Titan Aerospace nevű cép bemutatott egy új, légköri műholdnak nevezett szerkezetet, amely 65 ezer láb (19 kilométer) magasra repül, hogy élő térképet és közlekedési ifnormációkat szolgáltasson.

Öt évig repül folyamatosan egy drón

A Titan Aerospace nevű cép bemutatott egy új, légköri műholdnak nevezett szerkezetet, amely 65 ezer láb (19 kilométer) magasra repül, hogy élő térképet és közlekedési ifnormációkat szolgáltasson.

A cég most mutatta be a Solara sorozatot, amelyek több mint öt évig képesek folyamatosan repülni, jóval a kereskedelmi járatok felett. Napenergiával töltik fel akkumulátorukat. A legnagyobb 60 méter széles lesz, és 113 kilogrammot bír el. Az utazósebessége 100 kilométer per óra, ezzel nagyjából 4 millió kilométeres a hatósugara. A Solara sorozatot úgy tervezték, hogy töredékébe kerüljön, mint egy műhold, de nagyjából ugyanazokat a feladatokat tudja ellátni. A Forbes szerint kevesebb mint 2 millió dollárba (453 millió forintba) kerül egy ilyen szerkezet. A szokásos feladatokon kívül a Solarák képesek 4G mobiltelefonos lefedettséget is biztosítani, például a katasztrófa sújtotta területek felett, ahol egyébként a szolgáltatás infrastruktúrája nem elérhető, írja az index.hu.

Ajánlott tartalom

Kína történelmi fordulópontja: először előzte meg a napenergia a szenet

A napenergia lett a legnagyobb kapacitású energiaforrás Kínában.