Otthonok, ahol a falak beszélnek

“Ó, ha ezek a falak beszélni tudnának.” – kívánjuk sokszor. Mennyivel egyszerűbbé válik az élet, ha az információ “házhoz jön”, és akár mobileszközökről, távolról is felügyelhetjük otthonunk minden szegletét. Gondolta volna, hogy ez valaha valóra válhat? Itt az ideje, hogy figyeljen rá, mit üzen az otthona!

Képzelje el, hogy mielőtt megszólal a csengő, otthona értesíti, ha vendége érkezik, Ön pedig egyetlen ujjmozdulattal megtudhatja, anyósa áll-e az ajtóban, amit a fotelből, távirányítással nyithat ki (ha akar).

Délután 4 órakor épületfelügyeleti rendszer jelzi Önnek, hogy tizenéves lánya még nem ért haza az iskolából. Egy szöveges üzenetből megkönnyebbülve értesül róla, hogy nem azzal a fiúval tölti a délutánt, akivel mostanában flörtölni szokott, hanem épp különórán ül az iskolában.

Otthona hirtelen értesíti, hogy bekapcsolt a füstjelző. Munkahelyi asztalánál ülve ellenőrzi, hogy melyik helyiség érzékel tüzet, és egy megnyugtató telefonhívással újabb leckét vehet a sütő grill funkciójának helyes használatából.

Már a repülőn ül, hogy jól megérdemelt nyaralását töltse, amikor eszébe jut, hogy elfelejtette kikapcsolni a légkondicionálót a lakásban.  Amint megérkezik és hátradől a nyugágyon, elindít egy alkalmazást a telefonján, amellyel távolról kikapcsolja a hálózati áramot, megkímélve pénztárcáját egy vaskos villanyszámlától. Így valóban pihentető a vakáció.

Összeköttetésben a világgal

Ezek már nem a Jetson család otthonának futurisztikus koncepciói, hanem a valóságban elérhető, tényleges szolgáltatások, melyeket egyre több otthonban alkalmaznak. A technológia terén elért legújabb eredményeknek köszönhetően pedig mindez egyszerűen megvalósítható, hiszen az eszközöket összekötő hálózat gyorsabb és nagyobb sávszélességgel rendelkezik, mint valaha.  Emellett a költséghatékonyabb és korszerűbb, érzékelőkkel ellátott áramkörök a vezeték nélküli rádióadók csökkenő költségeivel párosulva egyre több fogyasztási cikk hálózati csatlakoztatását teszik lehetővé. A mai generáció nemcsak a közösségi oldalakon akar folyamatosan online lenni, hanem a naponta használt eszközökkel való összeköttetés is fontos számára, amit kényelmesen meg is tehet okostelefonja segítségével. Az okostelefonokhoz manapság úgy hozzá vagyunk kötve, mintha csak saját virtuális pórázunk lenne. Olyan ablakká vált számunkra, melyen keresztül szemmel tarthatjuk, kezelhetjük és irányíthatjuk eszközeinket, bárhol és bármikor. Szinte nincs is olyan eszköz, amit ne vezérelhetnénk kis asszisztenseinken keresztül: többek között táblagépek, tv-készülékek, játékkonzolok, zárak, háztartási készülékek (hűtőszekrények, mosógépek/szárítók), termosztátok, füstérzékelők, videokamerák, kapcsolók, izzók, aljzatok csatlakoztathatók. 2008-ban már több csatlakoztatott eszköz volt a világon, mint ember, ráadásul a Gartner piackutató előrejelzései szerint 2020-ra ez a szám meghaladja majd a 26 milliárdot. A dolgok internetén (IoT) keresztül nemcsak csatlakozni fognak ezek a készülékek, hanem képesek lesznek egymással együttműködni is, tovább növelve a felhasználói élményt.

Az alkalmazások értékesítési adataiban tapasztalható növekedő tendencia is azt jelzi, hogy az okostelefonok és a táblagépek a mindennapi életünk szerves részévé váltak. Az IDC piackutató vállalat előrejelzései szerint az értékesített okostelefonok számában további növekedés várható: 2017 végére 1,5 milliárdra nő a világszerte eladott okostelefonok száma, amely így addigra meghaladja majd az összesen értékesített mobiltelefonok számának 50%-át.

Otthoni alkalmazás

Ezzel párhuzamosan az épületvezérlés innovatív fejlesztései is folyamatosan gyarapodnak, és ezt a tendenciát felismerve a Schneider Electric olyan kényelmes megoldásokat kínál otthonaink vezérlésére, amelyek alkalmazkodnak az eszközökkel átszőtt, mobilizált életünkhöz, és választ adnak a jövő igényeire. A KNX Building Control App alkalmazást használó lakástulajdonosok minden otthoni KNX-funkciót az okostelefon vagy a táblagép egyetlen érintésével vezérelhetnek. A világítás és a hőmérséklet vezérlése, vagy akár az energiafogyasztás vizuális megjelenítése csak néhány példa az applikáció által kínált funkciókra. Az alkalmazás ezenkívül lehetőséget nyújt az egyes helyiségek vagy területek elnevezésére, a megfelelő funkciók hozzájuk rendelésére, illetve különböző személyekhez kapcsolt egyedi konfigurációk létrehozására is, így komfortos és rugalmas épületvezérlést valósít meg. Függetlenül attól, hogy a technológiát egy új KNX-telepítés részeként, vagy egy már meglévő rendszerhez telepítjük, ez a leggyorsabb és legegyszerűbb módja az épületvezérlésnek.

Ajánlott tartalom

Brüsszeli döntés: bevezetik a kötelező napelemes telepítést

Az EU új irányelve 150-200 GW tetőre telepített napelem-kapacitást eredményezhet, 2027-től kötelezővé téve a telepítést új és felújított épületekre, ezzel támogatva a napenergia terjedését.