Tonnányi szemét halmozódott fel Palermo utcáin az elmúlt hetekben, a lakosság járványok kialakulásától tart.

Palermót elárasztotta a szemét, járványveszély fenyeget

Tonnányi szemét halmozódott fel Palermo utcáin az elmúlt hetekben, a lakosság járványok kialakulásától tart.

Szicília fővárosában az utcákat ellepik a szeméthegyek: iskolák, kórházak közelében is előfordulnak, éjszakánként tucatszám égetik fel őket, de folyton újratermelődnek.
A város már hónapok óta küzd a kialakult helyzettel. A szemétszállításért felelős vállalat patthelyzetben van, mivel a település közelében fekvő egyetlen szeméttelep már megtelt, nem tud több hulladékot fogadni. Közben a melegedő májusi nap azzal fenyeget, hogy járványok alakulnak ki a 660 ezres városban.
Szakértők szerint kritikusabb a helyzet, mint két évvel ezelőtt, amikor Nápolyban szükségállapotot kellett elrendelni a szeméthelyzet miatt.

„Szicíliában a hulladéklerakó létesítmények hiánya még súlyosabb, mint Nápolyban. Ezenkívül az újrafeldolgozott hulladék aránya is lényegesen alacsonyabb” – mutatott rá a Greenpeace olaszországi szervezetének volt elnöke a La Stampa című torinói napilapnak adott pénteki interjújában. Walter Ganapini úgy vélte: Palermo egyetlen szeméttelepének állapota még rosszabb, mint a kairói telepeké, ezért sürgősen fel kell építeni egy hatékony hulladékgazdálkodási rendszert, amely az újrafeldolgozáson alapul.

Ajánlott tartalom

Ébreszd fel a talajt: természetes megoldások a jobb termékenységért

A talaj mikrobái, a humuszréteg és a megfelelő tápanyag-háztartás együttesen határozzák meg, hogy talajod mennyire képes “felébredni”, azaz mennyire lesz életteli és termékeny. Az elmúlt évtizedekben a fenntartható mezőgazdaság iránti igény növekedésével egyre nagyobb reflektorfénybe kerülnek azok a természetes megoldások, amelyek nemcsak a hozamot, de a talaj hosszú távú egészségét is szolgálják.