Pályázati kiírás a balatoni kistelepülések szennyvízkezelésére

A Balaton Fejlesztési Tanács pályázatot hirdet a tó melletti kistelepülések számára szennyvízkezelő berendezések tervezésének és kivitelezésének támogatására, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közel 200 millió forinttal támogat költségvetési forrásból – közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.

A Balatoni Kistelepülések Szennyvízkezelési Programja keretében új építéshez kapcsolódó fejlesztésekre nyerhető el a támogatás, amelyre települési önkormányzat, önkormányzati vagyonkezelő, településüzemeltető vállalkozás és az érintett településeken állandó lakhellyel rendelkező magánszemély egyaránt pályázhat – áll az NFM közleményében.
A program szerint a partinak és partközelinek nem minősülő, szennyvízelvezetési agglomerációkba nem tartozó települések szennyvízkezelését 2012. december 31-ig meg kell oldani. Az ennek érdekében 2009-ben, Gétye és Nyim településeken elindított mintaprojekt sikere alapozta meg az idei folytatást.
A 194 millió forintos keretösszegből igényelhető támogatás mértéke minimálisan 400 ezer forint, mértéke elérheti a 90 százalékot is. A részletes kiírás megtalálható a Balaton Fejlesztési Tanács és a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. közös honlapján http://www.balatonregion.hu/.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.