Pintér Sándor belügyminiszter szerint a kolontáriak legkorábban pénteken térhetnek vissza településükre, akkorra fejeződik be ugyanis a területet védő új gát végleges kiépítése. Pintér a Veszprémbe kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón közölte: az épülő védmű már jelenleg is képes lenne egy újabb iszapömléstől megvédeni Kolontárt és Devecsert, így a települések kitelepítésére vonatkozó vészhelyzet elhárult.
Pénteken térhetnek vissza a kolontáriak
2010-10-13
Környezetvédelem, Vörösiszap, Zöldinfó
Pintér Sándor belügyminiszter szerint a kolontáriak legkorábban pénteken térhetnek vissza településükre, akkorra fejeződik be ugyanis a területet védő új gát végleges kiépítése. Pintér a Veszprémbe kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón közölte: az épülő védmű már jelenleg is képes lenne egy újabb iszapömléstől megvédeni Kolontárt és Devecsert, így a települések kitelepítésére vonatkozó vészhelyzet elhárult.
Az önkormányzatok eddig félmilliárdot költöttek
A katasztrófa által érintett önkormányzatok szerdáig mintegy 500 millió forintot fordítottak a védekezésre, mondta Bakondi György, a Mal Zrt. kormánybiztosa a veszprémi kormányszóvivői tájékoztatón. A katasztrófaelhárítás minden költségét pontosan feljegyzik, azokat azonban egyelőre még nem összegezték.
Ajánlott tartalom
A Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programnak (KEHOP) köszönhetően összesen 74 ezer hektáron javult a vizes élőhelyek állapota az elmúlt finanszírozási időszakban - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a vizes élőhelyek világnapjához kapcsolódó rendezvényen, kedden Kecskeméten, a Természet Házában a tárca közleménye szerint.