Pénzt termelnének a szolár autósztrádák

Amit egy-két évtizeddel ezelőtt még inkább fantasztikus álmodozásnak tartottunk, az mára valósággá vált. Egyre másra születnek az újabb és újabb technológiák, amelyek a többi között napsugárból, tengerek hullámzásából, a szél erejéből állítják elő a számunkra nélkülözhetetlen energiát.

Egy német cég most új ötlettel jelentkezett. Ők autóútjainkat alakítanák át naperőművekké. Az elképzelés persze nem egyedi, hiszen ismerünk már működő kerékpárutakat, hidakat, parkolóhelyeket, amelyek például a nap sugárzását hasznosítva képesek megtermelni a működésükhöz szükséges energiát. A Herrsching am Ammerseeben alapított startup cég, a Solmove azonban ennél sokkal messzebbre tekint.

Németország különösen alkalmas lehetne

Ők azt mondják, Németország különösen alkalmas lenne ilyen technológia használatára, hiszen azon országok közé tartozik, amelynek rendkívül fejlett, kiépített úthálózata van. És igaz, Németországot hatszázötvenezer kilométernyi út hálózza be. A feladat egyszerű, ezeket kellene fokozatosan naperőművekké átalakítani. Így vélekedik legalábbis a Solmove cég alapítója. Erre szolgálna az általuk kifejlesztett új technológia. Olyan napelemek, amelyek a szokásosnál nagyobb terhelést is kibírnának. Például azt, hogy teherautók járjanak rajtuk anélkül, hogy összetörnének. Nyolcszor nyolc centiméter nagyságú csempék lennének ezek, különleges törhetetlen üvegből, amelyekbe beépítenék a napelemeket. Valójában hálózat kapcsolná össze a napelemeket egyfajta szőnyeggé, ezen keresztül áramolna a napelemek által megtermelt áram. A napelemes szőnyeget iparilag lehetne előállítani, s kényelmesen, egyszerűen csak ki kellene tekerni, s ráfektetni az utakra.

-

Egyelőre csak laboratóriumiak a minták

Nem csak az új utakon lehetne alkalmazni az eljárást. A régi utakat is át lehetne alakítani energiát termelő erőművekké. A napelemes szőnyegeket egy fajta gumiaszfalttal kötnék a már meglévő utak felületéhez. A startup cég szerint az eljárás a laboratóriumi tesztek során kiállta a terhelési próbákat. A technológia kitalálói szerint az ily módon létrehozott útburkolat hosszabb ideig kibírja a közlekedési terheléseket, mint a hagyományos aszfalt. Ez pedig nem lenne rossz eredmény, a most használatos burkolat ugyanis általában húsz esztendei használat után generális felújításra szorul.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.