Perli az üzemeltetőt egy fukusimai munkás

Megfelelő védőfelszerelés és a munka kockázataira való figyelmeztetés nélkül küldte be munkásait a Fukusima-1 atomerőműbe a létesítményt üzemeltető TEPCO a tavaly márciusi balesetet követően, annak ellenére, hogy tudott az ott szivárgó, erősen sugárszennyezett víz jelentette veszélyről – állítja a cég ellen benyújtott keresetében egy fukusimai dolgozó.

A munkás – aki egy hatfős csapat tagjaként az erőmű hármas blokkjában dolgozott a balesetet követő napokban – azt közölte a japán újságírókkal, hogy a cég szándékos mulasztása súlyos sérüléseket okozott az erőmű stabilizálásán dolgozóknak. A zaklatástól és megvetéstől tartva csak keresztnevét eláruló 46 éves Sinicsi azt is elmondta, hogy az erőműben félelem és fejetlenség uralkodott a baleset után. A férfi október 30-án nyújtott be keresetet a TEPCO és az őt alkalmazó alvállalkozó ellen a fukusimai hatóságoknál. Beadványában a mulasztások megerősítését és a fukusimai erőműben dolgozókra vonatkozó biztonsági előírások szigorítását, valamint korábbi munkáltatója megbüntetését kérte. A jelenleg a Fukusima prefektúrában elszórtan található, erősen sugárszennyezett területek takarításán dolgozó férfi elmondása szerint azért áll csak most elő panaszával, mert elege lett az igazságtalan bánásmódból.
Radioaktív víz folyt a csizmájukba

Sinicsi a balesetet utáni napokban a hármas blokk áramellátásának helyreállításában vett részt, ahol csapatának egyes tagjai egy nap alatt 180 millisievertes sugárdózist kaptak. Ez a japán éves egészségügyi határérték közel négyszerese, ekkora dózis súlyos, de nem életveszélyes fehérvérsejt-csökkenést okoz. Sem a TEPCO, sem közvetlen munkáltatója nem figyelmeztette arra, hogy az erőműben radioaktív víz szivárog. Több társa súlyos sérüléseket szenvedett, amikor a víz befolyt a csizmájukba. A Sinicsit képviselő ügyvédek szerint a TEPCO öt további dolgozót jogtalanul és megfelelő védőfelszerelés nélkül küldött az erőmű olyan területeire, ahol az egészségügyi határértéket jóval meghaladó sugárzást mértek. Az ügyvédek szerint ugyanakkor a vállalat által alkalmazott alvállalkozói háló bonyolultsága miatt nehéz bizonyítani, hogy kit terhel a felelősség az egyes sérüléseket illetően. Egy korábbi parlamenti vizsgálat szerint a cég csak azután vette komolyan a szivárgó víz jelentette veszélyt, hogy Sinicsi két munkatársa sérüléseket szenvedett. A jelentés emellett azt állította, hogy a TEPCO tisztában volt a helyzettel és lépéseinek következményeivel.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.