Popzene és klasszikusok a madárvilágban

A madarak különböző zenei irányzatokat ismernek, popzene és klasszikus egyaránt megtalálható a repertoárjukban – derítették ki amerikai kutatók.

A párzásnál a madarak nem bízzák a véletlenre sikerüket – írja Bruce Byers, a Massachusettsi Egyetem kutatócsoportjának vezetője The American Naturalist című folyóiratban a Der Spiegel internetes kiadása  szerint.
A barkós lombjáró (Dendroica pensylvanica) hímjei elődeik énekeit, klasszikusokat adnak elő, hogy elnyerjék szívük hölgyének tetszését, harci dalaikat azonban a legújabb trendek szerint alakítják, tehát ilyenkor popzene csendül fel.
A kutatók 19 évig elemezték a barkós lombjárók énekét. Megállapították, hogy a madarak általában hét év elteltével “cserélték le” modern dalokkal a régieket, ám nemegyszer megesett, hogy már egy év leforgása alatt megjelentek az “új slágerek” körükben.
Azt, hogy a kísérleti popzene nem a legalkalmasabb a párzás során, már korábban, a kanárik esetében is kimutatták. A fiatal hímek első próbálkozásaik során persze azt énekelnek, amit akarnak, teljesen más hangokat is képesek hallatni, mint kifejlett fajtársaik – mihelyst azonban tojókat szeretnének magukhoz csalogatni, ők is elődeik klasszikusaihoz nyúlnak.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.