Radikálisan csökkentenék a napelemes rendszerek áfáját Magyarországon

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke szerint 5 százalékra kellene mérsékelni az áfát.

Napelemes rendszerek elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Az elmúlt hónapokban több, a hazai napelemes piacot érintő váratlan döntés is született. Októberben kiderült, hogy a kormány a hálózat elmaradottságára hivatkozva határozatlan időre felfüggeszti az újonnan kiépített háztartási méretű kiserőművek – gyakorlatilag a napelemes rendszerek –csatlakozási lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy az új napelemek esetében a megtermelt áramot vagy mind el kell használnia az adott háztartásnak, vagy valamilyen energiatároló berendezést kell kiépítenie, ami jelentősen megnöveli a megtérülés idejét. A szabálymódosítás miatt kisebb roham indult a rendszerekért, sokan próbáltak még a határidő előtt csatlakozni. A cégek leterheltségét fokozta a több hónapos csúszásban lévő lakossági napelemtelepítési program is. Novemberben aztán a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozott egy, a szaldóelszámolással kapcsolatos rendeletet. Egy ideje tudni lehetett, hogy ezen kedvező elszámolási rendszert kivezetik majd, ezt egy irányelv is előírja az Európai Unióban.

Az azonban már sokakat meglepett, hogy az elszámolási konstrukciót 2024 után azok is elvesztik, akik már korábban kiépítették a napelemes rendszert. A döntés megint csak jelentősen hat a megtérülésre, az új szabály családok tízezreit érintheti. A szigorítások hatására a napelemes piac rövid idő alatt igen rossz körülmények között találta magát. Az alapanyaghiány, az ellátási problémák, a drágulás és a forint gyengülése tovább nehezíti a hazai vállalatok helyzetét. Ilyen előzmények után, december 16-én fordult Varga Mihály pénzügyminiszterhez nyílt levelében Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) elnöke. Mint írja, az EU pénzügyminiszterei célul tűzték ki, hogy felgyorsítsák a napelemek terjedését, illetve kötelezték a tagállamokat arra, hogy az engedélyezési folyamatokat is gyorsítsák.

Kiss Ernő szerint ehhez az adóterhek csökkentése nagyban hozzájárulhatna. Mint rávilágított, nemzetgazdasági szempontból most kiemelt fontosságú az áramimport kiváltása és a földgázhasználat minimalizálása. Az utóbbi időkben több országban, legutóbb Romániában mérsékelték 5 százalékra a napelemek áfáját. Az MNNSZ a hazai napenergia-ipar érdekében azt kéri a pénzügyminisztertől, hogy itthon is csökkentsék az áfát a mostani 27-ről 5 százalékra. Mint Kiss Ernő kiemelte, a 22 százalékos felár következtében a magyarországi felhasználók a határon túli cégektől szerzik be a napelemes rendszereket.

Ajánlott tartalom

Naperőmű épül Nagykátán, 1200 darab napelemet telepítenek

630 kilowattpeakes naperőművet épít a Photon Energy Nagykátán.