Radioaktív szivárgás történt egy amerikai atomerőműben

Az amerikai nukleáris felügyeleti hatóság (NRC) jelentésére hivatkozó hétfői beszámolók szerint az atomerőmű épületén kívül nem mértek a normálisnál magasabb sugárterhelést. A hétvégén bekövetkezett baleset következtében az erőmű dolgozóit is csupán csekély mértékű radioaktív sugárzás érte.
“A rendelkezésünkre álló információk alapján elmondhatom, hogy a (dolgozókat érő) sugárterhelés csupán töredéke volt az NRC által megszabott határértéknek” – jelentette ki Diane Screnci, a felügyeleti hatóság szóvivője. Mint hozzátette, a lakosság egészségét és biztonságát nem fenyegeti veszély a szivárgás következtében.
A CNN televízió úgy tudja, hogy az erőmű egy hónapok óta lekapcsolt részlegében lévő három mérőműszer közül az egyik szombaton riasztást jelzett, a másik kettő viszont nem észlelt rendellenességet. A részlegben tartózkodó dolgozókon enyhe sugárfertőzést mértek, a legmagasabb érték 16 millirem volt. Az atomerőműben dolgozó személyzet éves sugárterhelésének a felső határa 2000 millirem. (Egy mellkas-átvilágítás során a szervezetet 6 millirem sugárzás éri.)
Harminc évvel ezelőtt éppen Harrisburgben következett be az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb nukleáris balesete. A Three Mile Island nevű atomerőmű egyik reaktorában részleges magolvadás történt, ami – egy nukleáris balesetet elmesélő, pár nappal korábban a mozikba került film hatására – országos pánikot váltott ki. Emiatt azóta nem építettek új atomerőművet az Egyesült Államokban.

Ajánlott tartalom

Zöldülő mezőgazdaság: fenntartható épületek

Az ipari szegmens mellett a fenntarthatóság és a környezetbarát megoldások a mezőgazdaságban is egyre nagyobb szerepet kapnak: a 2025-ös évtől elérhető „Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása” pályázati kiírás is teret enged a mezőgazdasági infrastruktúrák energiahatékonysági fejlesztéseinek. Az acélcsarnokok, mint innovatív és rugalmas megoldások, az ipari szektorhoz hasonlóan, fenntartható választást kínálnak a mezőgazdaság számára. Lássuk, milyen fenntartható előnyöket kínálnak!