Régi mobilból új? 19 tonna e-hulladék a változás útján

A Pannon által elsőként indított mobil-visszaváltási akcióknak köszönhetően a vállalat ügyfelei 2004 óta eddig több mint 81 tonna (81 660 kg) újrahasznosítható hulladékot adtak le.

Az év végi, karácsonyi kampányban is rengeteg ügyfél mondott búcsút régi mobiltelefonjának. A leadott mobilokból összegyűlt 19 tonna e-hulladékot a vállalat környezetbarát módon újrahasznosítja, és ki tudja – egyszer talán pont a régi gazdájukhoz kerülnek vissza teljesen új formában.

A mobiltelefon ma már nem csak a kapcsolattartás eszköze. Zenelejátszóként, levelezőrendszerként is funkcionál, és akár videóüzenetet is küldhetünk vele a világ másik végébe. A technológia gyors fejlődésének köszönhetően azonban hamar megunjuk mobilunkat, és új készülék után nézünk; a régi kedvenc pedig gyakran a szemétben végzi, onnan pedig a benne található veszélyes anyagok a természetbe jutnak. De vajon gondolunk-e arra, hogy a mindennapi használatból kikopott telefonunk is újrahasznosítható, a benne található mérgező anyagokat pedig a korszerű módszereknek köszönhetően új eszközök készítéséhez használhatják fel?

2004-ben a Pannon volt az első olyan vállalat, amely – társadalmi szerepvállalásának részeként –, mobiltelefonok visszaváltását népszerűsítő akciót vezetett be Magyarországon, és azóta is folyamatosan gondoskodik a már nem használt készülékek szakszerű szétszereltetéséről, újrahasznosításáról. A Pannon ügyfelei évről évre egyre nagyobb számban élnek az újrahasznosítás lehetőségével. A növekvő érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, hogy míg 2004-ben a visszagyűjtött telefonok mennyisége még csak 98 kg volt, 2009-ben ez a mennyiség már több mint 19 tonna lett. Ezek az eredmények a vállalat kereskedelmi sikerein túlmutatva azt is bizonyítják, hogy a Pannon ügyfelei egyre inkább a környezettudatosabb, tudatosabb fogyasztói szemlélet felé fordulnak.

„Az akció sikere és a leadott mobiltelefonok mennyisége azt mutatja, hogy a Pannon előfizetők környezettudatosak és partnereink a felelős döntésben. Tudják, hogy az olyan kis, egyéni lépések, mint például a mobiltelefon visszaváltása, nemcsak a saját érdekeinket szolgálják, hanem a közösség szempontjából is fontosak. A jövőben ezt az üzenetet szeretnénk még több emberhez eljuttatni” – mondta Laczkó Tóth Gergely, a Pannon kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

Tudta-e?

A régi készülékek újrahasznosítása elsősorban a már említett környezetvédelmi szempontokból fontos. Leginkább a nyomtatott áramkörökben levő ólom, illetve az LCD kijelzőkhöz felhasznált higany mérgezi a környezetet, de a mikrofonok és egyéb apró alkatrészek is további veszélyes nehézfémeket tartalmaznak, amelyek a nem megfelelő hulladékkezelés során, az élővilágba kilépve káros folyamatokat indíthatnak el. Fontos tudni azonban, hogy a mobiltelefonok 95%-ban újrahasznosítható anyagokból készülnek, amelyeket könnyű kinyerni és feldolgozni. Az akkumulátorokban levő sav, kadmium, réz, nikkel, cink és műanyagok is szétválaszthatók és visszanyerhetők. A nikkelt rozsdamentes tárgyakhoz, a kobaltot és a kadmiumot új készülékekhez, a műanyag borítást raklapok készítéséhez használják fel. A készülékeket az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az országos logisztikai hálózatán keresztül szállítja a hazai hulladékkezelő, illetve hasznosító Loacker Kft. telephelyére, ahol az európai normáknak megfelelően dolgozzák fel és továbbítják az így kinyert másodlagos nyersanyagokat. Az akkumulátorokat a Re’lem Nonprofit Kft-hez juttatják el, ők gondoskodnak a szakszerű kezelésről és az anyagok megfelelő országokba való továbbításáról. A szén, cink és alkáli elemeket Ausztriában, a nikkel-kadmiumos (NiCd, NiMH) és a gombelemeket Németországban, a lítium-ion (Li-ion) akkumulátorokat pedig Belgiumban használják fel újra.

Ajánlott tartalom

Enyhülhet az aszály a Rajna térségében, bő fél méterrel emelkedhet a vízállás

Enyhülhet a német gazdaság lassulásával fenyegető aszály a Rajna térségében, egy szerdán közölt előrejelzés szerint a következő napokban több mint fél méterrel emelkedhet a vízállás Németország legfontosabb vízi szállítási útvonalán.