Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
„Egy ilyen jellegű válsággal szemben elengedhetetlen az intézményi lojalitás, a hajlandóság a közös együttműködésre, valamint a regionális és a nemzetközi szolidaritás” – fogalmazott a kormányfő hangsúlyozva, hogy a károsultak számíthatnak az állam támogatására a helyreállításban. Pedro Sánchez figyelmeztetett: nehéz órák vannak még hátra mire a tüzeket megfékezik és eloltják, ezért arra kérte a lakosságot, hogy továbbra is tegyen eleget a hatóságok utasításainak. Mint mondta, a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) szerint enyhül az országban hetek óta tartó hőség, és reméli, hogy a lehülés segíthet az erdőtüzek oltásában.
A miniszterelnök kiért arra, hogy a dél-európai országban most tapasztalt 16 napos hőséghullám volt a leghosszabb, az 1975 óta zajló meteorológiai mérések történetében. A változó éghajlat miatti vészhelyzetekre fel kell készülni, a klímaválsággal szemben intézményi válaszra van szükség – jelentette ki ismét szorgalmazva egy állami paktum megkötését a törvényhozás pártjaival. A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint az országban továbbra is 21 aktív tűzfészek eloltásán dolgoznak a tűzoltók, amely kettővel kevesebb mint egy napja. Valamint több 33 ezer ember várja átmeneti szállásokon, hogy visszatérhet-e egyáltalán otthonába és mikor. Az Európai Unió Kopernikusz elnevezésű Föld-megfigyelési programjának műholdas adatai szerint 24 óra alatt 30 ezer hektárnyi zöld terület lett a lángok martaléka Spanyolországban. Év eleje óta pedig mintegy 380 ezer hektárnyi területet perzseltek fel erdőtüzek.