Rekordok éve volt 2020 az USA-ban a megújuló energiák terén

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok igen nehéz évet tudott maga mögött a koronavírus és annak járulékos hatásai miatt, valamint Donald Trump vezetése se kedvezett éppen a napenergia térhódításának mégis sikerült 2020-ban rekordot dönteni.

Az USA, mint a Föld második legnagyobb károsanyag-kibocsátója is törekszik a karbonsemlegesség elérésére, ezért évről évre növelni a megújuló kapacitásokat. A Covid-19 járvány és az jelentős gazdasági recesszió ellenére az Egyesült Államok rekord évet zárt a megújuló energiák telepítése terén 2020-ban. A tavalyi évben összesen 33,6 GW napelemparki és szélerőművi kapacitást sikerült létrehozni, írta a pv-magazine.com. A teljesítménynövekmény nagyjából 50-50%-os arányban oszlik meg a nap- és a szélenergiát hasznosító erőművek között. A BloombergNEF (BNEF) és a Fenntartható Energia Üzleti Tanácsának (BCSE) éves közös jelentése, a Sustainable Energy in America Factbook szerint az USA-ban 2020-ban 16,5 GW-nyi napelemes kapacitást hoztak létre, ami kiemelkedő eredménynek számít a korábbi évekhez képest.

Utoljára 2016-ban sikerült ekkora kapacitást létrehozni. A jelentés arra is kitér, hogy a közüzemi napenergiatároló projektek népszerűsége is egyre növekszik országszerte. Lisa Jacobson, a BCSE elnöke azt is kifejtette, hogy ezeknek a projekteknek meghatározó szerep jut a munkaerő-védelmi intézkedések között is.

Nem csak az új kapacitások döntöttek rekordot 2020-ban, hanem a megújulók hozzájárulása is az energiamixben. A tavalyi évben ugyanis már 11%-ra nőtt az alternatív energiatermelés részaránya (, amennyiben a vízenergiát is hozzávesszük az érték eléri már a 20%-ot is). Az áramtermeléshez továbbra is a földgáz járul hozzá a legnagyobb mértékben (41%-kal), viszont ennek növekedési üteme lelassul 2019-2020 között. Ugyanakkor a szénerőmű hozzájárulása 19%-ra csökkent egy évtized alatt 45%-ról. Kijelenthető, hogy az Egyesült Államok energiatermelési dekarbonizációja felgyorsult az utóbbi években, ami közelebb segítette az országot a karbonsemlegességi céljának eléréséhez.

A koronavírusnak –, ahogy sok másik országban úgy – az USA-ban is volt kedvező hatása a környezetre nézve. A jelentés azt is megállapította, hogy a világjárvány és az ebből eredő gazdasági hatások 2020-ban az országos üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának jelentős csökkenését okozták. A villamos energia és a szállítás energiaigénye 3,8%-kal, illetve 14,4% -kal esett vissza, ami az ÜHG-k kibocsátásának 9%-os csökkenését is magukkal hozták. A tavalyi évi eredményeket látva és a Joe Biden által tett ígéretekben bízva az Egyesült Államok is hamarosan a fenntarthatóság útjára lép, melynek hatása globálisan is érezhető változást okoz majd.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.