Rekordszámú költözőmadarat vadásztak le illegálisan Cipruson

Rekordszámú, mintegy 1,4 millió költözőmadarat vadásztak le illegálisan Cipruson idén ősszel – hívja fel a figyelmet a BirdLife helyi csoportja.

A nagymúltú madárvédelmi szervezet szeptember-októberben végzett felmérést a szigeten, amelynek során megállapították, hogy az előző éveknél lényegesen több madár, köztük a becslések szerint mintegy 60 veszélyeztetett vagy védelemre szoruló faj egyedei végezték be életüket a ciprusi konyha jellegzetes fogásaként.
“A 2010 ősze által kirajzolt kép madárbefogási katasztrófára utal, amelynek léptéke példa nélküli azóta, hogy a BirdLife közel tíz évvel ezelőtt megkezdte az ellenőrzéseket” – olvasható a zöldszervezet közleményében.
Az északi országokból az ősz folyamán több millió költözőmadár érkezik Ciprus szigetére, hogy itt vészelje át a telet. A madarak befogásának két legelterjedtebb módszere a hatalmas hálók – úgynevezett japánhálók – kifeszítése, valamint az erős ragasztóanyaggal – például a szíriai szilvafa felforralt termésével – bevont hosszú faágak alkalmazása. A BirdLife adatai szerint 2009 őszéhez képest a hálók használata 75 százalékkal, a ragacsos ágaké 89 százalékkal emelkedett, ami a szervezet szerint “egyszerűen elfogadhatatlan”.

A leggyakrabban befogott madárfajok közé tartozik a barátposzáta és az énekes rigó. Ezek igen keresett finomságok, a ciprusi éttermek darabjukért 5 eurót (1370 forint) is fizetnek, így a madárbefogás jövedelmező tevékenységnek számít, az orvvadászok több százezer eurós profitra tesznek szert.
A BirdLife hangsúlyozza, hogy az Európai Unió tagjaként Ciprus a vadon élő madarak, különösen pedig a vándormadarak védelmét előíró uniós direktíva hatálya alá tartozik.
A szervezet szerint sürgősen szükség lenne a ciprusi éttermek ellenőrzésének szigorítására, hogy elkerülhető legyen az 1990-es évek visszatérése, amikor mintegy tízmillió madarat fogtak be az országban. Ciprus 2004. májusi uniós csatlakozása előtt ugyan átfogó razziát hajtottak végre a csempészek és az éttermek ellen, azonban a BirdLife szerint azóta eltűnt a kormány politikai akarata az illegális kereskedelem megfékezésére.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.