Hat településen teljesen, további 29 hulladéklerakó esetében pedig részben elkészültek azok a rekultivációs munkálatok, amelyeket pályázati pénzből finanszíroz a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás; jelenleg 5 településen folyik a munka, s a közeljövőben további 11 településen kezdődik meg.

Rekultivációs program a Közép-Duna Vidékén

Hat településen teljesen, további 29 hulladéklerakó esetében pedig részben elkészültek azok a rekultivációs munkálatok, amelyeket pályázati pénzből finanszíroz a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás; jelenleg 5 településen folyik a munka, s a közeljövőben további 11 településen kezdődik meg.

A 169 település összefogásával létrejött társulás keddi közleménye szerint több mint 7,7 milliárd forint támogatást nyert „A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése” című pályázaton a térségben található 83 hulladéklerakó rekultivációs tevékenységének elvégzésére. A rekultiváció megvalósításának összköltségét 85 százalékban az EU, 15 százalékban a magyar költségvetés biztosítja.  A rekultivációs terveknek és engedélyeknek megfelelően 12 hulladéklerakót teljesen felszámolnak, a hulladéktól megtisztított területet a tereprendezés után humuszban gazdag termőtalajjal terítik le, majd növényzettel telepítik be. A többit a hulladék biztonságos áthalmozása és a tereprendezés után végleges, vagy átmeneti rétegrend szerinti lefedéssel látják el, majd monitoring rendszert építenek ki, és a továbbiakban megtörténik a tájba illesztésük. A rekultiválandó hulladéklerakók teljes területe 1.386.497 négyzetméter. A kivitelezési munkálatok 2009 őszén kezdődtek meg, és a projekt teljes befejezése 2012 első felében várható.

Ajánlott tartalom

Soha nem égett még le ennyi erdő Franciaországban július közepéig

Franciaországban még soha nem égett le annyi erdőterület július közepéig, mint idén.