Rendkívül nagy sugárszennyezést észleltek a fukusimai erőmű alatti talajvízben

Rendkívül nagy sugárszennyezést észleltek Japánban, a fukusimai atomerőmű alatti talajvízben, és a helyi hatóságok emiatt arra utasították a tavalyelőtt földrengésben és szökőárban megrongálódott erőművet üzemeltetető vállalatot (TEPCO), hogy akadályozza meg a sugárszennyezett anyag tengerbe szivárgását.

A TEPCO szerdán hozta nyilvánosságra, hogy a Fukusima 1. atomerőmű kettes atomreaktorának turbinacsarnoka alatti kútból kiszivattyúzott talajvízben a sugárzó stroncium szintje harmincszorosa, a tríciumé pedig nyolcszorosa volt a megengedettnek – jelentette az NHK japán tévécsatorna. A TEPCO szerint az erőmű közelében nem nőtt a tenger vizének radioaktivitása, mivel sugárszennyezett talajvíz nem szivárgott a tengerbe. A cég újabb kutak ásását és az erőművet a tengertől elhatároló falak és hullámtörők megerősítését ígérte. A májusban és júniusban végzett mérések most közzétett eredményei jelentős emelkedést mutatnak a tavaly decemberi adatokhoz képest, amikor még jóval a határérték alatt volt a radioaktív szennyezés mértéke a talajvízben. A TEPCO szerint az értékek drámai emelkedésének oka az lehet, hogy két éve bekövetkezett baleset után a reaktorok hűtésére használt, erősen beszennyeződött víz időközben beszivárgott a talajba.

A vállalat számára az elmúlt hónapokban folyamatosan gondot jelentett a szennyezett víz tárolása és kezelése, miután korábban több szivárgás történt az erőmű területén. Jelenleg mintegy 24 ezer tonna szennyezett vizet tárolnak a helyszínen, míg a reaktorépületekbe naponta 400 tonna talajvíz szivárog be. Az újabb fukusimai problémák nyilvánosságra kerülésével egy időben a japán atomenergetikai hatóság szerdán publikálta az ország atomerőműveire nézve július 8-tól hatályos új biztonsági előírásokat.

A fukusimai események tanulságai alapján kialakított szabályozás szerint a japán erőműveknek komoly biztonsági fejlesztéseket kell eszközölniük egyebek között az esetleges szivárgások megelőzése, valamint annak érdekében, hogy a reaktorok hűtése egy súlyos természeti katasztrófa esetén se állhasson le, ahogy az Fukusimában történt. A hatóság a jövő hónaptól fogadja a reaktorok újraindítására vonatkozó kérelmeket az ország kilenc energiaszolgáltatójától, köztük a TEPCO-tól. A kormány reményei szerint ősszel kezdhetik majd újraindítani azokat a létesítményeket, amelyek megfelelnek az új előírásoknak. Jelenleg Japán 50 működőképes reaktorából csupán kettő üzemel, de karbantartás miatt hamarosan azok is leállnak.

Habár a közvélemény többsége ellenzi az újraindítást, az központi helyet foglal el a kormány gazdaságpolitikájában, mivel a szigetország számára egyre komolyabb gazdasági áldozatot jelent, hogy importált földgázzal és olajjal helyettesítsék a fukusimai baleset előtt a japán áramellátás közel harmadát biztosító atomenergiát.

Ajánlott tartalom

Bio vagy nem bio? ‒ Ne féljünk kérdezni!

Az Unió és a magyar kormány közös törekvése, hogy minél magasabbra emeljék a mezőgazdaságon belül az ökológiai gazdálkodás arányát.