Rendkívüli havazásra és hidegre készülnek

Rendkívüli havazás és hideg várható Békésben, ezért a bizottság elnöke, Erdős Norbert kedden összehívta a megyei védelmi bizottságot.

Éliás György, a bizottság titkára az MTI-nek elmondta: a legfrissebb időjárási előrejelzések szerint a délkeleti országrészen belül Békés megyében várható a legnagyobb havazás a hétvégén, a hőmérséklet vasárnap még a nappali órákban is mínusz 10-15 fok között alakul. Takács Árpád, a védelmi bizottság alelnöke a katasztrófavédelem lépéseiről elmondta: a megyében 2600 mozgósítható polgári védelmi munkatársuk van, és már kijelölték azokat az intézményeket is, ahol szükség esetén mintegy 11 ezer embert tudnak elhelyezni. A katasztrófavédelem az egészségügyi szakigazgatással közösen védekezési tervet készít a folyamatos betegellátás érdekében – tette hozzá. Hozzátette: a megyében 38 veszélyes üzem van, de ezek rendkívüli időjárásban is biztonsággal üzemelnek. Gyurosovics József megyei rendőr-főkapitány az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szokottnál is nagyobb figyelmet fordítanak a hajléktalanokra és a tanyán élő, idős emberekre.

Ajánlott tartalom

Elültetjük a változás magjait – Ön csak élvezze a pillanatot, a többiről a Julius Meinl gondoskodik!

Élvezze ki a Julius Meinl kávé által adott pillanatot és legyen Ön is a változás részese a kávé világnapján!