Roham indult az ingyenes napelem támogatásokért

A járvány sem tudta megtörni a hazai napelemes rendszerek térnyerését.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással! Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

2021 különösen mozgalmas év volt a hazai napelemes piacon, főként azon programok miatt, amelyek a lakossági beruházásokat segítik. Ilyen többek között az a pályázat, amely tavaly december 6-án indult, és amelyben 100 százalékig vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el az alacsony jövedelmű háztartások. Sok más területhez hasonlóan ugyanakkor a koronavírus-világjárvány is érintette az iparágat, ráadásul bizonyos napelem-alapanyagok és termékek hiánya, a logisztikai problémák, valamint a megnövekedett érdeklődés is éreztették hatásaikat. Magyarországi cégeknél érdeklődtünk arról, hogy miként látták a tavalyi évet, illetve hogy mire számítanak 2022-ben. A nyilatkozatokból kiderül, hogy a nehézségek ellenére is sikeres éven van túl a hazai piac, amely nagy valószínűséggel idén sem fog megtorpanni.

A járvány miatt sem torpantak meg

Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. kereskedelmi vezetője szerint a pandémia több területen is érintette a cég működését, a szigorítások alatt például korlátozniuk kellett a személyes kapcsolattartást. „A személyes kapcsolattartás és értékesítés mellett további nehézséget jelentett, hogy a Wagnes Solar Akadémia keretein belül rendszeresen tartunk képzéseket, amelyeket így vagy nem tudtunk minden esetben megtartani, vagy online térbe kellett áthelyezni őket” – mondta, hozzátéve, hogy forgalom szempontjából nem tapasztaltak visszaesést.

Dr. Mokry Tamás, a Tiszta Energiák Kft. ügyvezetője kiemelte, a cég működése piaci oldalon nem korlátozódott. Igaz, betegségek miatt tapasztaltak lassulást, és ellátási zavarok jelentkeztek a napelemes beszállítók területén.

Mint Tóth András István, az E.ON Energiamegoldások Kft. megoldásértékesítési igazgatója rávilágított, 2021-ben a koronavírus mellett a megnövekedett ügyféligény és az ellátási láncok nehézségei is kihívás elé állították a céget. „A pandémia alatt munkatársaink és ügyfeleink egészségének védelme elsődleges szempont volt, de kiemelten figyeltünk arra is, hogy szolgáltatásainak biztonságát garantáljuk a veszélyhelyzet idején is” – nyilatkozta.

Hatalmas volt az érdeklődés

Tóth András szerint a napelemes beruházásokat támogató programok komolyan befolyásolták az E.ON működését, a pályázatok megnyitása után a megkeresések és a megkötött szerződések száma is látványosan nőtt. Erre számított is a vállalat, így komoly felkészülés előzte meg a programok elindulását. „A támogatás örvendetes módon felgyorsítja a fenntartható megoldások terjedését, ugyanakkor kihívást is jelent értékesítői, kivitelezői, engedélyezési oldalon és egyéb hálózati feladatok tekintetében” – mondta, hozzátéve, hogy megerősített kapacitásokkal készültek fel ezekre az időszakokra. Tóth András azt is hangsúlyozta, hogy a támogatások miatt olyan szereplők is feltűntek, amelyek nem rendelkeznek stabil pénzügyi és szakmai háttérrel. Az E.ON ezért azt javasolja az ügyfeleknek, hogy minden esetben körültekintően válasszanak partnert.

A Wagner Solarnál is pozitívan hatottak üzletileg az érintett pályázatok, de terhekkel is jártak. „Az egész évet a hektikusság jellemezte. Óriási érdeklődés az év első felében, majd kivárás a július 1-i bruttó elszámolás tervezett bevezetése kapcsán. Ezt követően újabb terheltség előbbi elmaradása okán, és végül a 100 százalékos támogatás pályázat adminisztratív terhei, előkészületei és az óriási érdeklődés kielégítése” – nyilatkozta Házi Ádám.

Dr. Mokry Tamás a pályázatok kapcsán elmondta, a Tiszta Energiák története legjobb évén van túl. A cég az eddigi 13 év alatt egy év kivételével minden esztendőben nőtt, a tavalyi pedig különösen sikeresnek tekinthető. „2021-ben az 50 százalékot is meghaladta a növekedésünk” – tette hozzá. Költségnövekedés, lassabb szállítás Dr. Mokry Tamás szerint a napelem-alapanyagok hiánya a magyarországi piacon is éreztette hatását. Mint mondta, a napelemek iránti igény egész Európában nőtt, a beszállítók képtelenek voltak felzárkózni, a helyzetet pedig sok logisztikai probléma tovább nehezítette. Dr. Mokry Tamás szerint a globális chiphiány is előidézett gondokat, főként az optimalizálók területén, a cellasoroptimailzált napelemek gyártása pedig kvázi meg is szűnt a chiphiány következtében.

„Összességében minden területen áremelkedéseket tapasztaltunk. A probléma az alapanyagok hiányán felül sokkal összetettebb” – nyilatkozta Házi Ádám. Mint hozzátette, a napelemes piac világszerte történő robbanása az alapanyagok hiánya, azok árainak emelkedése mellett a gyártási kapacitások problémáiban, azok végességében is éreztette hatását. Házi Ádám szerint emelkedtek a szállítási költségek, az év végén pedig a kínai energiaválság tetőzte a folyamatot. Ennek ellenére a Wagner Solar sikeres évet zárt, a korábbi évek tendenciáit követve nőtt az értékesítés és az árbevétel.

A szállítási késedelmeket az E.ON-nál is megérezték, és az átlagos kivitelezési idő is hosszabbodott. „Bár lassabban tudtunk telepíteni, de a szerződésben rögzített vállalásainkat még ezzel együtt is tartottuk. Az E.ON Energiamegoldások Kft. a megnövekedett kivitelezési igények és az alapanyag-hiányból fakadó nehézségek ellenére is nagy hangsúlyt fektetett a korábbi telepítések kapcsán felmerülő garanciális igények kezelésére is.” – emelte ki Tóth András. A vázolt problémák dacára a vállalat szerződéskötési és telepítési darabszámban is hatalmas előrelépést tett 2020-hoz képest, megerősítve piacvezető pozícióját.

Bizakodva várják az évet

A hazai cégek 2022-ben is sikeres évre számítanak. Tóth András szerint a 100 százalékban vissza nem térítendő támogatás miatt azt várják, hogy ebben az évben sem lesz visszaesés az érdeklődésben, miközben bíznak a megnövekedett költségek stabilizálódásában és a beszállítási nehézségek mérséklődésében. „Arra is számítunk, hogy az ügyfelek részéről tovább fog erősödni a digitalizáció iránti igény, gondolunk itt a profi kimutatásokra a termelésről és fogyasztásról, vagy a digitális és folyamatos kapcsolattartásra már a telepítés során is, így ezekre változatlanul kiemelt hangsúlyt fektetünk. Ezekre az igényekre várhatóan a nagyobb, stabil piaci szereplők tudnak majd minőségi szolgáltatást nyújtani” – tette hozzá.

Házi Ádám a 2022-ben is érvényben lévő támogatási formákra hivatkozva azt mondta, idén is folyamatos terheltségre készülnek. „Abban bízunk, kevésbé lesz hektikus, és könnyebben tudjuk tervezni, szervezni az erőforrásainkat” – nyilatkozta. A Wagner Solar 2022-es eredményeit nagyban befolyásolja majd az áremelkedést generáló tényezők további alakulása, valamint ezen faktorok keresletre gyakorolt hatásai. A Tiszta Energiáknál is bizakodva tekintenek az előttünk álló évre. Bár a tavalyi példátlanul sikeres esztendő volt a cég történetében, Dr. Mokry Tamás szerint a 2021-esnél is sikeresebb évre számítanak.

Ajánlott tartalom

A napenergia aránya a magyar áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt

A zöldenergia tiszta és olcsó, ráadásul a napenergia aránya a magyar áramtermelésben 2023-ban a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt. A kormány ezért már a károsanyag-kibocsátás megfelezését tervezi a következő évtized kezdetére - mondta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Növekedés.hu-n kedden megjelent interjújában.