Románia elsősorban szélenergiából kívánja teljesíteni uniós vállalásait

Románia vállalta, hogy 2020-ra a megújuló energiaforrások részarányát 24%-ra növeli. Ezen vállalásban pedig a hangsúly a szélenergián van.

A román nemzeti akcióterv szerint az országban a beépített szélenergia kapacitás 2020-ra eléri a 4000 MW-ot, az éves, szélenergiából származó energiatermelés pedig a  8.4GWh-t. Így a vízenergia mellett a szélenergia lesz Romániában a legfontosabb megújuló energiaforrás. A Román Szélenergia Társaság igazgatója, Dana Duica ennél is optimistább. Véleménye szerint 2020-ban a beépített szélenergia kapacitás az 5000 MW-ot is elérheti Romániában.
Keleti szomszédunk egészen tavalyig a szélenergiát hasznosító országok listájának alján kullogott, 2010-ben azonban a beépített kapacitás 460 MW-al nőtt. Egy évvel azelőtt a beépített kapacitás mindössze 14,1 MW volt – ez tehát 3.300 (!) százalékos éves növekedést jelentett.

Mindez a jó adottságoknak és a vonzó átvételi árnak köszönhető. A fejlődés 2011 tavaszán fog csak igazán megindulni, amikor a román támogatási törvény hatályba lép. A törvényben meghatározott átvételi ár körülbelül 15 eurócent/kWh lesz. (Összehasonlításképpen: Magyarországon a kötelező átvételi ár 2011.01.01-től 30,71 Ft/kWh, ami – árfolyamtól függően- körülbelül 11,01 eurócent/kWh-nak felel meg, tehát jóval kevesebb mint a tervezett romániai KÁT ár). A törvény már csak Brüsszel jóváhagyására vár, ami 2011. április elején valószínűleg meg is történik és életbe lép a régóta várt támogatási törvény.

Összehasonlítás képpen Magyarországon az összes beépített kapacítás 2010 végére 329 MW-ot ért el. A további fejlődés alapvető gátja, hogy 2006-ban 330 MW-os korlátot vezettek be Magyarországon a szélerőművek létesítésére, és 330 MW nagyságrendben adtak ki a szélerőművek létesítéséhez szükséges kiserőművi összevont engedélyt, azóta új engedély kiadására nem került sor.

Ajánlott tartalom

A szélenergia adhatna pénzügyi mentőövet a hazai mezőgazdaságnak a klímaváltozás korában

Egy ma Magyarországon potenciálisan telepíthető átlagos szélerőmű 15-30 Ft/kWh árazás esetén mintegy 100-200 millió forintos éves plusz jövedelmet biztosíthatna csupán a megtermelt villamos energia értékesítésével az agráriumnak és a földtulajdonosoknak.