Sikernek kell lennie a koppenhágai klímacsúcsnak Merkel és Sarkozy szerint

Sikerrel kell végződnie a káros éghajlatváltozás elleni következő nemzetközi lépésekről egyeztetni hivatott nemzetközi csúcstalálkozónak decemberben – hangoztatta Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök csütörtök este Brüsszelben.

Az Európai Unió két meghatározó országának vezetője a tagországok állam- és kormányfői találkozója előtt külön megbeszélést folytatott a koppenhágai klímaértekezletről.
Bejelentették, hogy mindketten részt vesznek a konferencián, amelyre a házigazda dán kormány számos állam- és kormányfőt meghívott.
Brüsszeli külön megbeszélésüket követően nyilatkozva Angela Merkel és Nicolas Sarkozy hangoztatta, hogy a decemberi találkozón számszerű eredményeket és kötelező nemzetközi vállalásokat kell kidolgozni az éghajlatváltozás elleni sikeres fellépés érdekében.
Merkel úgy vélekedett, hogy a jövő év első felében a megállapodás konkrét szövegének is meg kell születnie.
Elismerte ugyanakkor, hogy Koppenhágában elsősorban politikai jellegű kompromisszum létrejöttére számít.
A nyilatkozatban kitértek arra, hogy az utóbbi időben csökkenni látszik az ambíció a decemberi siker érdekében.
Mások mellett Barack Obama amerikai elnök már értésre adta: támogatja Lars Loekke Rasmussen dán miniszterelnök javaslatát, hogy a koppenhágai konferencián politikai döntés szülessen a kiotói egyezményt felváltó megállapodásról, és a végleges, jogilag kötelező egyezményt a későbbieken hozzák tető alá.
Jelen volt a csütörtöki találkozón Rasmussen is, aki köszönetet mondott a német és a francia vezetőnek, hogy minden rendelkezésükre álló diplomáciai eszközzel igyekeznek nyomást gyakorolni a többi nemzetközi szereplőre.
Sarkozy hangoztatta azt is, hogy az uniós tagországok között egyöntetű az eltökéltség

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.