Számos jó hír adta tudtul a villanyautók dinamikus terjedését az elmúlt esztendőkben. Az olajárak közel két éve tartó összeomlása idején nem meglepő, hogy az e-mobilitás leginkább optimista előrejelzései arról szólnak, hogyan okozza majd további elterjedésük a következő olajválságot.
Az optimizmus jóval megalapozottabbnak tűnik a korábbi időszakokénál, de a kérdőjelek még mindig elég masszívak. a döntő momentum mindegyik elemzés és prognózis szerint az lesz, hogy az akkumulátorok további fejlődése beváltja-e az ehhez fűzött vérmes reményeket.
Nemrégiben a Bloomberg New Energy Finance (BNEF) elemzése foglalta össze a villanyautózás közelmúltjának sikereit, és vonta le a következtetést, amely szerint a 2020-as években már bekövetkezhet a tömeges elterjedés irányában történő áttörés. Ennek eredményeképpen 2040-re a világszerte eladott új autók 35 százaléka már elektromos hajtású lehet, miután a hosszú hatótávolságú villanyautók ára 22 ezer dollár alá eshet. A BNEF prognózisa által előrevetített piaci részesedés növekedés esetén 2030 előtt napi kétmillió hordónyi nyersolaj válik feleslegessé, ami valóban elegendő lehet egy új olajsokkhoz.
Ami az olaipart illeti, a nagyobb szereplők egyelőre nem osztják az erre vonatkozó aggodalmakat. A ConocoPhillips vezérigazgatója a következő 50 évre nem vár lényeges változást a piacon az e-mobilitástól, az OPEC pedig fenntartja azt az álláspontját, hogy 2040-re egy százalék körüli részesedéssel bírhatnak a villanyautók. Az Exxon előrejelzése valamivel megengedőbb, két százalékkal számol.
A BNEF derűlátó jövőképe a teljes tulajdonosi költség (TCO) számításon alapul, és négy lényeges tényezőhöz, mint peremfeltételekhez fűz pozitív várakozásokat. Az elérhető árú gépjárművek terjedéséhez kormányzati ösztönzőkre van szükség, továbbá a gyártók alacsony nyereségráta igényeire, illetve a vásárlók magasabb fizetési hajlandóságára, s ezek az elemek lényegében megjelentek. Végül, de nem utolsósorban az akkumulátor áraknak csökkenniük kell, és ez a döntő faktor, hiszen az előzőek nyilvánvalóan nem tarthatóak fenn hosszú távon.
Az érdekesen eltérő várakozások megítéléséhez talán érdemes ezen a ponton történeti kontextusba helyezni az autóipar fejlődését. Az autózás hőskorában, 1885-től 1905-ig nem volt domináns technológia. Az Egyesült Államokban például 1899-ben 1681 gőzhajtású autót értékesítettek, és 1575 elektromos járművet és 936 benzines autót hoztak forgalomba. Ekkortájt Edison azt ígérte, hogy hamarosan megoldja a szerény akkumulátor kapacitás okozta gondokat, ezt leszámítva az elektromos hajtás előnyei már akkor nyilvánvalóak voltak. A száz kilométeres óránkénti sebességet először villanyautó érte el. Jelezzük, hogy az akkumulátorokat illetően ebben az időszakban kezdetben 10 wattóra kilogrammonkénti energiasűrűségről beszélünk, amelyet 1901-re sikerült feltornászni 18 Wh/kg-ra. A századfordulón gőzhatású járgányok 650-1500 dollárba kerültek, míg 1000-2000 dollárért árulták a belsőégésű motorokkal szerelt autókat és 1250-3500 dollár között alakult az elektromos gépkocsik ára.
A teljes cikk itt olvasható.