Soha nem találod ki milyen hangot fognak a Teslák lejátszani!

Ha már kötelező, akkor legalább legyen poénos – gondolja Elon Musk és a Tesla az elektromos autók kötelező zajkibocsátása kapcsán, amelyet mostanra szinte minden piacon előírnak az illetékes hatóságok.

Az Egyesült Államokban például az NHTSA szabta meg, hogy a villanyautóknak alacsony sebesség mellett kötelezően valamilyen generált zajt kelljen kibocsátaniuk, hogy a többi közlekedő, de főként a gyalogosok hallják, amikor egy elektromos autó közeledik, írta a teslasok.hu. Azt nem adták meg, hogy ennek a hangnak pontosan milyennek is kell lennie, Muskéknak pedig nem kellett több, hogy bedobjanak néhány nem hétköznapi ötletet. Az autógyártó első embere ugyanis a Twitteren közölte, hogy a hamarosan érkező Tesla-funkciók között lesz az is, hogy az autók a Rick and Morty sorozatból ismerhető kígyójazzt, vagy polinéz liftzenét játszhatnak a külső hangszóróikból menet közben. Persze nem tudjuk, hogy Musk ezt tényleg teljesen komolyan gondolta-e, de ha valamelyik autógyártó valóban beépít egy ilyen funkciót az autójába, akkor az csak a Tesla lehet.

Mindez legfeljebb a 2019 utáni Teslákban válhat valósággá, hiszen az NHTSA innentől várta el a gyártóktól, hogy azok beszereljenek egy külső hangszórót is a villanyautókba. Az ez előtti gyártású villanyautóknál tehát egészen egyszerűen nincs miből szólnia a kígyójazznek és a liftzenének, bár azért nagyon reméljük, hogy ha már kötelező, akkor lesz néhány olyan szintetikus motorhang is, ami jól áll majd a Tesláknak haladás közben. Mellesleg Muskék nem csak a kötelezőre használnák a külső hangszórót, hiszen a Tesla főnöke korábban elmondta, hogy ennek segítségével a jövőben akár kecskehangon is megszólaltathatjuk majd a Teslák “dudáját”.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.