Ahogy azt a szakértők megjósolták, idén nyáron az eddig mért legalacsonyabb szintet érte el az északi-sarki jégtakaró.

Soha nem volt ilyen kevés jég az Északi-sarkon

Ahogy azt a szakértők megjósolták, idén nyáron az eddig mért legalacsonyabb szintet érte el az északi-sarki jégtakaró.

A műholdas megfigyelések szerint 2,6 millió négyzetkilométernyi terület maradt befagyva, ez a Jeges-tenger felületének mindössze 30 százaléka, ami még több, mint a 2007-es rekord, a fennmaradó meleg napokban azonban ez minden bizonnyal meg fog dőlni. Az Egyesült Államok a NASA segítségével az 1970-es évek végétől méri a sarki jégtakarók felületét. Ezen idő alatt a nyári olvadás mértéke 40 százalékkal nőtt, a kutatók szerint nagy részben emberi tevékenység következtében. Ha ez így folytatódik, akkor hamarosan nem marad jég az Északi-sarkon. Ennek bekövetkezését 2007-ben még az évszázad végére jósolták, azóta viszont annyira felgyorsult a folyamat, hogy még konzervatív becslések szerint is 2030-ra valósággá válik. Egyes tudósok szerint már ebben az évtizedben minden nyáron teljesen el fog olvadni a Jeges-tenger jégtakarója. A tenger sötétebb felülete miatt elnyeli a napfényt, így felgyorsítja a globális felmelegedést. Emellett az olvadás következtében több pára is keletkezik, ami komoly hatással lesz az éghajlatra. Észak-Amerikában például még az ideinél is nagyobb szárazságra számítanak. A legironikusabb következmény azonban az, hogy a jégtakaró hiányában újabb olajkutak és hajózási útvonalak nyílhatnak meg, így a kutyaharapást szőrével kezelhetjük.

Ajánlott tartalom

Szlovénia projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére

Szlovénia csaknem 27 millió euró értékű, hét éves időszakra szóló projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére - közölte a szlovén környezetvédelmi minisztérium.