Kezdőlap / Technológiák / Épületek / Sörösdobozból légkollektor
Tudj meg többet: Napenergia

Sörösdobozból légkollektor

Magyarországon is egyre több híve van azoknak a légkollektoroknak, melyeket sörösdobozokból állítanak elő.

A technikáról és kivitelezésről Oláh Attila, géplakatos, az egyik lelkes sörkollektor-tervező adott felvilágosítást emailben. Mint írja, a sörkollektor nem kifejezetten magyar találmány, de az, hogy ilyen fejlettségi szintre jutott, egyértelműen a magyar Sörkollektor oldalnak köszönhető.
Kifejtette, 2006-ban Szentgyörgyi Péter, egy kanadai internetes oldalon beszélgetett, ahol olvasta, hogy ott üdítős dobozokból készítettek légkollektorokat. Miután felkeltette érdeklődését, ő is készített egyet, és tapasztalatait különböző napenergiás fórumokon osztotta meg. Egy ilyen oldalon talált rá Horváth Zoltán tervezőmérnök, aki létrehozta a Sörkollektor oldalt, aminek már közel 2000 regisztrált tagja és havi 50-90 ezer látogatója van.
A hobbibarkács szakember elmondta, a kollektorok fejlesztése tapasztalati úton történt az elmúlt években, amelyhez sok mérnök, tanár és szakember tette hozzá tudását. „A kollektorról elmondható, hogy házilag, igényesen kivitelezett szerkezet, mint látványban és teljesítményben is meghaladja egy sok százezer forintos „gyári” kollektor képességeit. A Magyarországon épített kollektorok összfelülete már meghaladja a 3000 négyzetmétert, amely körülbelül 1000-1200 kollektort jelent az országban” – írja Oláh Attila.

A teljes cikk itt olvasható.

Videó a sörkollektrorról:

Ajánlott tartalom

Minden, amit az otthonfelújítási programról tudni kell

Január 1-től indul Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja – jelentette be Novák Katalin.