Spanyolországban minden vizsgált autómodell a megengedettnél több károsanyagot bocsát ki

Minden vizsgált dízelmotorral működő személyautónál a meghaladta a megengedett határértéket a nitrogén-dioxid-kibocsátás közúti körülmények között – áll a spanyol ipari minisztérium jelentésében, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra több sajtóorgánum.

Spanyolországban öt márka együttesen 17 modelljét vizsgálták 2015 decembere és 2016 augusztusa között. A hatósági laboratóriumban a tesztpadon mindegyik jármű eredménye az előírásoknak megfelelő volt. A valódi közlekedési körülmények között végzett vizsgálatok során azonban a legkisebb károsanyag-kibocsátás is 1,8-szorosa volt az Európai Unió által megengedettnek, míg a legnagyobb eltérés 12,6-szoros volt. A vizsgálatba a Seat, a Ford, a Volvo, a Nissan, és Ssangyong márka különböző dízelautó típusait válogatták be. Utóbbi két gyártó esetében találták a legnagyobb határértéket meghaladó nitrogén-dioxid-kibocsátást, ezért a minisztérium mindkét vállalattal felvette a kapcsolatot – írta az Europapress spanyol hírügynökség. A jelentés szerint a cégek arra hivatkoztak, hogy az autó biztonsága érdekében a kibocsátást szabályozó berendezések kikapcsolnak bizonyos környezeti hőmérsékleti körülmények között, amely azonban megfelel a szabályoknak. Az El País című napilap beszámolójában azt írja: a spanyol ipari minisztérium szerint az Európai Bizottságnak tisztáznia kellene az említett berendezések használati feltételeit, a gyártóktól pedig tájékoztatást kér arról, hogy pontosan milyen körülmények között aktiválódnak vagy kapcsolnak ki a készülékek.

A vizsgálat megállapításainak jelentősége abban áll, hogy a jövőben az új autómodellek akkor kapnak jóváhagyást, ha eredményeik a közúti teszteken is megfelelnek az előírásoknak. A spanyol jelentés kitért arra is, hogy a vizsgált típusoknál nem találták nyomát olyan eszköznek, amellyel manipulálhatták a mérési adatokat. A vizsgálat, amelyhez hasonlót több uniós tagállamban is végeztek, azt célozta, hogy leleplezzék az emissziós adatokat manipuláló autógyártókat, miután 2015 szeptemberében a Volkswagen elismerte, hogy bizonyos dízelüzemű járműveibe olyan szoftvert telepített, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások. A vállalatot az Egyesült Államokban 15 milliárd dollárra büntették, a botrány azonban világszerte mintegy 11 millió autót érint, amelyek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.