Spirál alakú szélturbinák Nigériának

A függőleges tengelyű szélturbinák technológiája igen érdekes, viszont a legtöbb ember még mindig keveset tud róla. Alapvetően a vízszintes tengellyel rendelkező turbinákhoz vagyunk szokva.

A Helix Wind, mely egy amerikai gyártó, néhány függőleges tengelyű szélerőművet hozott létre, mely a nyugat-afrikai távközlési hálózatok berendezéseit hivatottak összekötni a széllel. Ez lehetővé teszi a tornyok működését önállóan, távvezetékek vagy dízel generátorok nélkül.

Függőleges tengelyű turbinák alkalmasak zsúfolt városi környezetben, mert jóval csendesebben tud működni, mint hagyományos társai. A Helix Wind bejelentette, hogy az ELTEK NSG rendszereit már teszteli a nigériai távközlési társaság. Ha minden a tervek szerint alakul, több száz hasonló installáció létesül a régióban.

Ian Gardner, a Helix Wind vezérigazgatója szerint ez egy óriási lehetőség a cég számára, hiszen célja, hogy eljusson a legtöbb fejlődő országba. Jelenleg a tornyokat dízelaggregátorok működtetik, melyek nem tesznek túl jót a környezetnek, és rendkívül költséges megoldás.
A Helix Wind egyébként különböző kapacitású turbinákat készít, 300 wattól egészen 50 kilowattig. A rendszer saját fejlesztésű energia-felügyeleti rendszerrel van felszerelve, a szakemberek pedig számítógépen keresztül tudják követni a turbina működését.

Ajánlott tartalom

Áramot termel és árnyékot ad: miért választják egyre többen a napelemes parkolótetőket?

Még közel sem olyan sok tetőn jelentek meg napelemek itthon, mint tőlünk nyugatabbra, de máris itt egy másik remek lehetőség. Napelem ugyanis máshová is kerülhet, mint családi házak vagy középületek tetejére.